A Napóleon elleni harcra emlékeznek a spanyolok
2008. március 7. 13:00
A háború örökre megváltoztatta a hadviselést, és a spanyolok a mai napig történelmük legnagyszerűbb pillanatai közé sorolják a Napóleon ellen vívott függetlenségi harcot.
<
Vérontás első kézből
Az 1808-ban kezdődött félszigeti vagy függetlenségi háború jelentette Napóleon első jelentős vereségét Európa meghódításáért vívott harcában. A császár maga is úgy vélte, hogy `a spanyol háború volt a franciák balszerencséjének fő okozója.` E küzdelem során alkalmazták először az ún. gerillaharcot. A küzdelem brutalitása olyan hősiességgel párosult, amely a közel egymillió halálos áldozat ellenére romantikus és dicsőséges korszakként maradt meg a spanyolok emlékezetében. Ami nem is csoda, hiszen az elkövetkező kétszáz évben Spanyolország elvesztette gyarmatait, polgárháború és katonai puccsok áldozatává vált, és teljes jelentéktelenségbe süllyedt.
|
Goya: Május másodika |
Az angolok úgy vélik, a spanyolok csak azokat az eseményeket emelik ki, amelyekben a "vashercegnek" nevezett Wellington nem vett részt. A spanyolok szerint viszont az angolok alá, sőt lebecsülik az irreguláris csapatok, vagyis a képzett és tiszteletre méltó hazafiaknak tekintett gerillák szerepét, akik folyamatosan zaklatták és demoralizálták Napóleon seregét. "A brit történészek hajlamosak ezt a konfliktust brit háborúnak tekinteni, amelyben a spanyolok jó esetben kisegítők, rosszabb esetben útban voltak. Valójában spanyol, illetve Portugáliát is érintő ibériai háborúról van szó, amelyben az angolok is részt vettek. Meg lehet érteni, miért akarja Spanyolország spanyol háborúként megünnepelni" - véli Charles Esdaile, a Liverpooli Egyetem professzora.
1807-ben Napóleon úgy döntött, hogy az akkor még szövetséges Spanyolországon keresztül elfoglalja Portugáliát, amely nem volt hajlandó az Anglia elleni kontinentális zárlathoz csatlakozni. Sir Arthur Wellesley (a későbbi Wellington herceg) a portugálok segítségére sietett, és a franciákat visszaszorította Spanyolországba. Sir John Moore 20 ezer fős seregével Coruñába, az észak-nyugatra fekvő kikötőbe vonult vissza, hogy fedezze a túlélők behajózását. Híres visszavonulása megakadályozta, hogy a francia csapatok azonnal elfoglalják Portugáliát és Spanyolország déli részét.
|
Goya: Május harmadika  |
Arturo Perez-Reverte, a háborús tudósítóból lett spanyol író, legújabb "A harag napja" (Un día de Cólera) című regényében a résztvevők - munkások, kézművesek, a szegénynegyedek lakói, és a felkelőknek fegyvert adó katonák - szemszögéből meséli el a történetet. Elmondása szerint az írót Goya két, 1814-ben, a háború végén festett mesterműve, a "Május másodika" és a "Május harmadika" ihlette. "Felejtsük el a Guernicát, Picasso sohasem látott háborút. Goya ott volt, páholyból nézte az előadást. Aki látott már valaha háborút, megmondhatja, hogy Goya az igazságot festette meg. Mindent tudott a háborúról. Mi minden nap szembesülünk a háború képeivel, de Goya már mindegyiket látta 200 évvel ezelőtt" - nyilatkozta Perez-Reverte.
Az első kép a madridiak harcát ábrázolja a Napóleon szolgálatában álló egyiptomi mamelukok ellen. Látható, ahogy a kés belevág a húsba, és a szemekben félelem és düh tükröződik. A második kép a legyőzött felkelők kétségbeesését és gyötrelmét mutatja, amint szembenéznek a francia kivégzőosztaggal. A halál, haláltusa és a vér ábrázolása tökéletesen hiteles, a háború romantikus idealizálásának teljes ellentéte. A Prado Múzeum most felújítja a képeket, amelyek a "Goya a háborúban" című kiállítás legfontosabb darabjai lesznek.
"A háború borzalmai" című sorozatát Goya 1810-ben, a vérontás teőfokán kezdte el. A rajzok a háború okozta szenvedés jeleneteit ábrázolják - időtlenül, minden háborúra vonatkozóan. A sorozat azonban a művész életében egyáltalán nem vált ismertté. Senki sem akart szembesülni a katonák és a civil lakosság által elkövetett kegyetlenségek ilyen erőteljes bemutatásával. A rajzok a család tulajdonában maradtak, és csak 1860 után kerültek a Pradóba.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
