A Napóleon elleni harcra emlékeznek a spanyolok
2008. március 7. 13:00
<
Arrogáns angol vezette a spanyol gerillákat
A felkelők egy része egyáltalán nem a hazáért és a szabadságért harcolt. Sokan a korrupt monarchia és az arisztokrata földesurak, nem pedig a franciák ellen fogtak fegyvert, és voltak köztük katonaszökevények, banditák és kalandorok is. Ronald Fraser, angol történész szerint a népi ellenállás mindenképpen döntő jelentőségű volt abban, hogy a spanyolok ilyen sokáig kitartottak, miközben a Napóleon által megszállt többi országban az ellenállás csupán regionális probléma maradt.
A spanyolok kezdettől fogva gyűlölték a betolakodókat. A franciák tiszteletlenül bántak asszonyaikkal, és a templomokban nem vették le a kalapjukat, ami mélyen sértette a spanyolok büszkeségét. A franciák elleni atrocitások, mint pl. az üzenetek, élelem és lovak ellopása, valamint váltságdíjért való emberrablás, már akkor elkezdődtek, amikor a franciák először spanyol földre léptek.
A gerillák között voltak olyanok is, akik nem az elnyomott rétegekből kerültek ki. A nemrég megjelent "De Guerrillero a General" (Gerillából tábornok) című könyv Francisco de Longa életét meséli el. A baszk származású kovács és csapata Wellingtonnal és Gabriel Mendizabal, spanyol tábornokkal együttműködve fontos szerepet játszott a szövetségesek 1813. júniusi győzelmében Vitoriánál. Longa parancsnoksága alatt több ezer felkelő harcolt a Kantábriai hegyekben négy éven át, mielőtt részesei lehettek a győzelmes csatának. Longát tábornokká, majd tábornaggyá léptették elő. Jose Pardo de Santayana, a könyv szerzője, azt hangsúlyozza, hogy a gerillák nélkül nem lehetett volna legyőzni a franciákat.
Wellington sikereit valóban segítették a spanyol gerillák, de a hagyományos hadviselés tökéletes ismerete volt az, amivel sikerült kivívnia a győzelmet Napóleon hatalmas létszámfölényben lévő hadserege ellen: csupán 70 ezer angol katona harcolt 300 ezer francia ellen. Bravúrja elhomályosította a spanyol birodalmat, megalázta a franciákat és megerősítette Anglia hatalmi pozícióját. Angliában hősként tekintenek rá, annak ellenére, hogy minden vonzerőnek híján volt, hivalkodó és hencegő emberként ismerték. A félénkség, arrogancia és arisztokratikus büszkeség keveréke hideg és távolságtartó légkört teremtett körülötte. Nagy igazságtalanságok elkövetésére is képes volt.
"Kudarcaira gyakran keresett bűnbakot, akit akasztással, korbácsolással vagy nyilvános fenyítéssel büntetett. Megvetette a demokráciát és a politikai haladást. De még hiányosságai sem fedhetik el azt a tényt, hogy katonai zseni volt. Hideg modora lehetővé tette, hogy mindig az ellenség előtt járjon. Spanyol szövetségesei gyakran felbőszítették, de végül elismerte, hogy ők voltak a legjobbak, akikkel együtt harcolt" - mondta Esdaile professzor.
Az angolok és a spanyolok egyaránt nemzeti büszkeséggel tekintenek történelmük ezen epizódjára, és így természetes, hogy az évfordulón is mindkét nép saját szerepét állítja előtérbe.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
