Cementként szilárdult meg Pompeji lakóinak tüdejében a forró hamu
2020. május 31. 08:39 Niel-Peter Granzow Busch
Eső hamuból és kőből (augusztus 24., 13.00)
A pompejiek számára oly katasztrofális napon a 18 éves ifjabb Plinius épp nagybátyja misenumi házában tanult, kb. 30 km-re északnyugatra Pompejitől. Ez a város volt az anyakikötője a rómaiak egyik legnagyobb flottájának, amelynek Plinius nagybátyja, idősebb Plinius volt az admirálisa.
A házból az ifjú jól láthatta azt a hatalmas hamuoszlopot, amelyet a Vezúv lövellt ki magából a Nápolyi-öböl túlsó partján.
Az eseményről később ezt írta egy levélben a történetíró Tacitusnak: „Úgy lehet a leginkább leírni, mint egy fenyőfát: egy hatalmas törzs, mely ágakra bomlik, egyes helyeken fehér, máshol vörös erezettel, a levegőbe pöfögött nagy mennyiségű portól és hamutól elmosódott kontúrokkal.”
Plinius levele az egyetlen szemtanúi beszámoló, amely a történészek birtokában van arról az eseményről, amely alig 24 óra leforgása alatt a várost és környékét letörölte a térképről.
A felhő, amelyet Plinius Misenumból láthatott, izzó hamuból és tajtékkőből állt, melyet a Vezúv lövellt ki magából közel 1000 km/órás sebességgel. Másodpercenként kb. 10 ezer tonna vulkanikus anyag került így a levegőbe.
A kitörés után néhány perccel a hamu és a törmelék már egy gigantikus, 15 km magas oszlopot formált. A hamu és a könnyű habkő egy részét a szél dél felé fújta, ahonnan Pompejire hullt.
A rémült lakosság a házakban keresett fedezéket. Gaius Julius és családja a sokktól megdermedve hallgatta, ahogy a tetőre kövek és szikladarabok hullanak.
Másfél órával a robbanás után a kőeső és a kitörések egyre hevesebbek lettek. A lakosoknak meg kellett gyújtaniuk a mécseseket, bár még csak a nap felénél jártak, olyan sötétség borult a városra.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
