Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Bronz- és Árpád-kori leletek kerültek elő Bajánál

2019. február 18. 10:32 MTI

Bronzkori telepnyomokat, valamint Árpád-kori bogrács- és fazéktöredékeket, egy kemence omladékait és egy sírt is találták a régészek egy Baja határában zajló építkezésen - tájékoztatta Keszthelyi Orsolya ásatásvezető régész az MTI-t.

<

A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: a terület környéke már a hetvenes évek óta régészeti lelőhelynek tekinthető, az akkori feltárás során ugyanis a régészek egy avar kori temető maradványaira leltek. A mostani területen, Baja határában, az 51-es számú főút mellett zajló építkezésen, ahol a Mogyi-gyár készáruraktára és mázsarakodója épül, december óta dolgoznak a szakemberek. A régészeti megfigyelés munkálatai során egy kemence omladéka mellett egy bogrács- és fazéktöredékeket rejtő Árpád-kori hulladékgödör került elő.

A terület nyugati részén őskori telepnyomokra: gödrökre és árkokra bukkantak, amelyben szintén edénytöredékeket találtak. A régész szerint, a leletek mindenképpen egy néhai település nyomaira utalnak, vagyis feltehetően már az őskorban is éltek az egykor vízfolyásos, mocsaras területen, illetve a löszös, homokos dombháton. Baja területéről egyébként már korábban is kerültek elő az őskorból származó leletek, így a most megtalált maradványok is adatokkal szolgálnak a kor történetének pontosabb megismeréséhez.

A terület keleti-északkeleti részén egy sírt és benne egy szinte teljes emberi csontvázat is találtak a régészek. Az elhunyt mellé azonban nem helyeztek el használati tárgyakat, nem találtak edényeket, fegyvereket, sem viseleti elemeket és ékszereket sem, ezért nagyon nehéz meghatározni, hogy milyen korszakból is származhat. A nyugat-keleti tájolás azonban a kora Árpád-korra és a bronzkori halomsíros kultúrára volt jellemző - magyarázta a szakember.

Keszthelyi Orsolya elmondta: a megfigyelést a földmunkák befejezéséig folytatják. Később a leleteket a kecskeméti múzeumban restaurálják, majd a bajai Türr István Múzeumba kerülnek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Bronz- és Árpád-kori leletek kerültek elő Bajánál

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra