Az élőhalottaktól rettegve változatos módon csonkították meg a holtakat a középkorban
2023. szeptember 24. 16:06 Múlt-kor
Vajon feltámadhat-e az ítélet napján?
Az új király azonban nem hagyta meggyőzni magát, így csak apja csontjait temettette el Saint Denis-ben december 3-án, s ezzel heves teológiai csatározást robbantott ki. A vita helyszínén, a párizsi egyetemen Servais du Mont-Saint-Éloi a következő kérdést tette fel: „A pápa kivételével joga lehet-e bárkinek arra, hogy figyelmen kívül hagyva a halott ember utolsó kívánságát, az elhunytat ne az annak végakaratában kijelölt helyen helyezze örök nyugalomra?”
A koldulórendekkel szemben a klérust támogató skolasztikus filozófus, Genti Henrik még nyersebben fogalmazott: „Kötelezhetőek-e azon egyházi intézmények, amelyek egy olyan személy testrészét őrzik, aki nem járult hozzá testének halála utáni feldarabolásához, hogy lemondjon testrészről, egyesítve azt a testtel, illetve utasíthatóak-e arra azon egyházi intézmények, amelyekben a halott egész testét kellett volna örök nyugalomba helyezni, hogy tegyenek lépéseket a test újraegyesítésének érdekében?”
Mindkét teológus érvelése a feltámadás kérdése körül forgott, mivel azt firtatták, hogy egy személy, akinek testrészeit különböző helyeken temetik el, vajon feltámadhat-e az ítélet napján? Genti Henrik helyénvalónak gondolta a lágy részek és a zsigerek korai elföldelését, mondván, hogy azok amúgy is rothadásnak indulnak, és hosszú távú szállításuk veszélyessé válhat, de elutasította azt a gondolatot, hogy a testet és a koponyát egy helyen kellene eltemetni.
Testi deformitásaik miatt sokakról már születésükkor úgy hitték, gonosz erő lakozik bennük
Ehelyett a platóni gondolkodással felvértezett filozófus úgy érvelt, hogy mivel a szív a legfontosabb szerv, ezért a király nemcsak egy szervet tagadott meg a Saint-Denis- székesegyház papjaitól, hanem tulajdonképpen magát az egész testet.
Oliverus Trecorensis annak a vélekedésének adott hangot, hogy egyenesen üdvözítő lenne, ha a király holttestét nem egyben, hanem különböző helyeken helyeznék örök nyugalomra, mert így az uralkodó lelki üdvéért több imát mondanának a hívek és a papok.
Ezt az érvelést azonban elfogadhatatlannak tartotta Godefridus de Fontibus, merthogy a test feldarabolása tönkreteszi és bemocskolja a lelket, és csökkenti az imák hatékonyságát. A teológusok mindent megpróbáltak, hogy a vitát spirituális szinten tartsák, de érveik mögött felsejlettek a testrészekhez, mint ereklyékhez köthető anyagi kérdések is.
Godefridus de Fontibus, fenntartva véleményét a holttest integritásának jelentőségéről, egy Oliverus Trecorensishez intézett ellenérvében kifejtette, hogy az uralkodónak inkább a vagyonát kellene szétosztania, és megfizetnie a lelki üdvéért imákat mormoló szerzeteseket, mintsem teste szétdarabolásával biztosítania a megfelelő mennyiségű fohászok számát.
Genti Henrik pedig – a szervek közti hierarchia létéről kialakított gondolatmenetére hivatkozva – úgy vélekedett, hogy a szerzetesektől megtagadott királyi szív jelentősen csökkenti a rendházak bevételeinek nagyságát, amely az egyházi intézményt meglátogató hívők adományaiból áll össze. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy az adott szentély előbb-utóbb megszűnik királyi temetkezési hely lenni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
