Az elfeledett mártír: Dietrich Bonhoeffer, aki szembe mert szállni Hitler hatalmával
2020. július 14. 17:21 Múlt-kor
Hetvenöt évvel ezelőtt, egy hónappal a második világháború európai lezárása előtt egy német lelkész, bizonyos Dietrich Bonhoeffer a bitófán fejezte be földi pályafutását. A lutheránus prédikátor már 1933-ban figyelmeztette a világot az ébredező szörnyre és az elsők között emelt szót Németország újdonsült kancellárja, Adolf Hitler ellen. A Führer hatalomátvételét követő 12 esztendőben, egészen haláláig, Bonhoeffer a nácikkal szembeni ellenállásra tette fel az életét. A lelkész első körben a szószékről próbálta leleplezni a hazug diktatúrát, miközben kiállt az üldözött zsidók mellett, később egyházi diplomataként és kettős ügynökként tevékenykedve harcolt Hitler hatalma ellen.
Az emberi jogokért küzdő szervezet, az Amnesty International társalapítója a „lelkiismereti fogoly tökéletes archetípusának” nevezte Bonhoeffert, aki a 20. század nagy mártírjaival, Mahátma Gandhival és Martin Luther Kinggel ellentétben helytállásával sajnos nem érte el célját. Míg Gandhi és az általa elindított erőszakmentes politikai mozgalom végül elvezetett India függetlenségéhez, Martin Luther King pedig a feketék polgárjogi küzdelmében szerzett elévülhetetlen érdemeket az 1960-as évek indulatoktól forrongó Amerikájában, addig Bonhoeffer tevékenysége és alakja szinte ismeretlen a mai kor embere számára. Mindezek ellenére bátorsága és önfeláldozása példaértékűnek tekinthető.
Dietrich Bonhoeffer egy porosz nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot 1906-ban. Apja megbecsült és elismert pszichiáter volt, nagyapja lelkészként, míg nagynénje udvarhölgyként szolgált a porosz királyi udvarban. A zongoravirtuóz ifjú Dietrich valósággal sokkolta családját, amikor bejelentette, teológiai pályára lép. Tanulmányait 1923-ban kezdte meg, két doktorátust is szerzett.
1931-es New York-i tartózkodása mély benyomást gyakorolt a fiatal teológusra, aki az Union Theological College hallgatójaként egyre kiábrándultabb lett az intézményben uralkodó erősen világias légkör miatt, amelyet elkeseredésében így jellemzett: „Az emberek itt Jézus Krisztus evangéliumán kívül mindenről prédikálnak”. Az iskola légkörével elégedetlen Bonhoeffer végül az intézményhez közeli, kreatív reneszánszát elő Harlemben, azon belül is az Abesszíniai Baptista Egyház afroamerikai gyülekezetében talált otthonra. Bonhoeffer 1931-ben végül hazatért és Berlinben lelkésszé szentelték. Ezután a német fővárosban maradt, és az egyetemen kezdett tanítani. Visszatérése egybeesett a nácik felemelkedésével. Amerikai szegregációs tapasztalatainak köszönhetően gyorsan észrevette a Hitlerben rejlő veszélyt.
Egy nappal azt követően, hogy 1933-ban a Führer átvette a hatalmat, a fiatal lelkész merész rádióbeszédben kritizálta a náci vezért és annak rendszerét. A szóbeli kritikát tettek is követték, Bonhoeffer segítséget nyújtott azoknak a zsidóknak, akik el akarták hagyni az egyre inkább radikalizálódó Németországot.
A háború kitörése előtt pár hónappal, 1939 júniusában Bonhoeffer újból New Yorkba utazott, de lelkiismerete nem hagyta nyugodni és visszatért Németországba. Nem sokkal azután, hogy 1939 őszén Hitler megtámadta Lengyelországot, a lelkész felvette a kapcsolatot az ellenállással. Az általa kiépített kör hasonszőrű, bátor, művelt és hazafias szellemű emberekből állt. A csendes, imádkozással és tanulással teli élet helyett a harmincas évei közepén járó teológusdoktor a fortély és a megtévesztés hálóját kezdte szövögetni.
Hitler ellenes megnyilvánulásai miatt a tábori lelkészi pozícióktól eltiltott Bonhoefferre frontszolgálat várt volna, ám befolyásos barátainak köszönhetően a német katonai hírszerzésnél, az Abwehrnél kapott állást. Bonhoeffer lutheránus lelkészként élte mindennapjait, és teológiai értekezést írt az egyház szerepéről a szekuláris világban, miközben az Abwehrnek dolgozva építgette az ellenállás hálózatát.
Az Abwehr Hitler-ellenes vezetői Bonhoeffer nemzetközi összeköttetéseit és tapasztalatait szerették volna kihasználni. Amerika mellett ugyanis a lekész a híres 1933-as rádióbeszédét követően másfél évet Londonban is eltöltött. Megbízói úgy gondolták, tájékozottságának köszönhetően alkalmas lehet a Hitler által elpusztításra ítélt társadalmak erkölcsiségének analizálására.
Elemezgetés helyett azonban Bonhoeffer a németországi náciellenes körök számára igyekezett megszerezni a szövetséges hatalmak támogatását. A délkelet-angliai Chichester püspöke, George Bell, akit a német lelkész még londoni lelkipásztorkodása alatt ismert meg, megpróbálta az akkor regnáló brit külügyminisztert, Anthony Edent meggyőzni, hogy érdemes támogatni Bonhoeffert és az általa kiépített ellenálló kört. A püspök azonban hiába erőlködött, nem érkezett támogatás nyugatról.
A Gestapo végül 1943 áprilisában tartóztatta le a lelkészt, aki életének utolsó két évét börtönben töltötte. Pénzmosással vádolták, amelyet a Németországból szökni szándékozó üldözöttek megsegítése végett követett el. Helyzete akkor vált igazán súlyossá, amikor a Hitler elleni, sikertelen, 1944. július 20-i merényletkísérlet szálainak felgöngyölítése kapcsán a nyomozók felfedezték abwehres kapcsolatait.
Amikor a bukott összeesküvés híre eljutott a brit miniszterelnökhöz, Winston Churchillhez, a brit államférfi magában teljesen leírta a német ellenállást, és annak sikerébe nem vetett egy fikarcnyi reményt sem. Churchill úgy vélte, a július 20-i puccs nem volt más, mint hatalmi vetélkedés, amelyben a német elit legfelső körei likvidálták egymást, olyan emberek, akiknek zöme közreműködött Hitler hatalomra jutásában.
A Führer a puccs után a totális megtorlás mellett döntött, így Bonhoeffer esélye a szabadulásra egyenlő lett a nullával. Mivel féltette családját a megtorlástól, elutasította a berlini Tegel börtön egyik őrének ajánlatát, aki készséggel segített volna neki megszökni a rácsok mögül. Bonhoeffert árulásért akasztották fel 1945. április 9-én a flossenbürgi koncentrációs táborban, amelyet két héttel később szabadítottak fel az amerikaiak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
