Az elfeledett harcos afrikai királynő, aki sosem adta fel a harcot a gyarmatosítók ellen
2018. november 21. 17:36 Múlt-kor
Harcos királynő
Nzinga ezután gyámság alá vette Mbandi fiát, Kazát, aki addig az imbangaláknál volt túsz. A legelterjedtebb elbeszélés szerint a fiú arcátlanul viselkedett vele, ezért Nzinga dühében megölte, azonban itt talán még erősebb a gyanú, hogy számításból történt az örökös halála: Nzinga vette át a hatalmat Ndongo felett, levelezésében az „Andongo úrnője” megnevezést használva, 1626-tól pedig egyenesen „királynőként” aposztrofálta magát. Nem volt azonban biztosítva így sem uralma: egyik rokona, Hari ellenezte, hogy egy nő uralkodjon az ambunduk felett, és – miután Felipe néven megkeresztelkedett, és hűséget fogadott a portugáloknak – az imbangalák ismételt bevonásával elűzte a főváros Luandából Nzingát.
Nzinga nem maradt azonban eszközök nélkül: keletre, a szárazföld belseje felé vonult vissza csapataival, míg a portugálok húgát, Kifunjit tették meg uralkodónak. Kifunji valójában titokban Nzingának kémkedett, és értékes információkat szivárogtatott neki. Nzinga Matamba területén gyűjtött támogatókat, és azzal is növelte erőit, hogy szökött rabszolgákat is magához fogadott. Amikor Matamba akkori uralkodója meghalt, Nzinga itt átvette a hatalmat, és várta az alkalmat, hogy Ndongóba is visszatérhessen.
1641-ben eljött Nzinga lehetősége: az északra található Kongo királysággal vállvetve a hollandok elfoglalták Luandát, kiűzve a portugálokat. Nzinga Luanda felé indult seregeivel, és egy alkalommal vereséget is mért a portugálokra, ez azonban nem volt döntő jelentőségű. A portugálok időközben gyanút fogtak, és bebörtönözték húgát. Miután megtalálták levelezésüket, Kifunjit kivégezték – a feljegyzések szerint belefojtották a Kwanza folyóba. Nem tudták azonban a portugálok sem visszafoglalni Luandát a hollandoktól, akik innen ezután erősítést küldtek Nzingának. Az egyesült holland és ambundu erők vereséget mértek a portugálokra, és a Masangano nevű erődbe szorították vissza őket.
Végül Brazíliából Salvador Correia de Sá e Benevides vezetése alatt portugál felmentősereg érkezett Angolába, és visszafoglalta Luandát. Nzinga ezt követően visszavonult Matambába, ahonnan egészen a 60-as éveiig személyesen vezetett hadjáratokat a portugálok ellen. 1657-ben békét kötött a gyarmatosítókkal, és keresztény misszionáriusokat – többnyire kapucinusokat – is a területére engedett, továbbá maga is ismét megkeresztelkedett. A béke évei alatt környezetéből többen is megpróbálták letaszítani a trónról, azonban nem jártak sikerrel – 1663-ban természetes módon, 80 évesen halt meg.
Öröksége
Nzinga halála után belháború kezdődött, amely az óceán felől egyre beljebb terjeszkedő portugáloknak kedvezett. Az általa megkezdett ellenállás sosem maradt igazán abba – Portugália nem tudta teljes mértékben irányítása alá vonni Angola belső területeit egészen a 20. századig. Ezután nem sokkal a gyarmat függetlenségéért gerillaháború indult, amelynek következtében Portugália végül az 1970-es években elvesztette Angolát.
Habár Nzinga küzdelme végül nem járt teljes sikerrel, megőrizte az egyik ambundu királyság, Matamba függetlenségét a gyarmatosítókkal szemben, és ezzel a mai Angola egyik szabadságharcos példaképeként írta be magát a történelembe. 2002-ben, az ország függetlenedésének 27. évfordulója alkalmából szobrot avattak tiszteletére Luandában, ahol egy jelentős sugárút is az ő nevét őrzi.
Nzinga királynő a hagyományos női szerepekkel való szembenállását mutatja az a (nagy valószínűséggel teljesen kitalált) legenda is, amelyet de Sade márki híres „Filozófia a budoárban” című művében jegyzett le: eszerint a királynőnek férfiakból álló háreme volt, amelynek tagjai esténként halálig folyó küzdelmet folytattak a lehetőségért, hogy vele töltsék az éjszakát. A leírás szerint miután a királynő lefeküdt a győztessel, a férfit másnap kivégezték.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
