Az egyház és a népharag egyaránt veszélyt jelentett egykor a dogmákat megkérdőjelező tudósokra
2021. június 23. 11:58 Múlt-kor
Az eretnekfejedelem
„Ti talán jobban féltek kimondani rám ezt az ítéletet, mint én meghallgatni azt” – jelentette ki Caspar Schoppe szerint Giordano Bruno azt követően, hogy az inkvizíció halálra ítélte. A katolikus vallásra áttért, ezért VIII. Kelemen pápa kegyeit elnyerő Schoppe a kivégzés napján írt tudósításában hozzátette: Brunónak további nyolc napja lett volna arra, hogy visszavonja „tévedéseit”, erre azonban nem volt hajlandó.
Az 1548-ban, Nápoly közelében született Giordano Bruno 14-15 évesen lépett be Nápolyban a dominikánus rendbe, de már ekkoriban kételyei támadtak bizonyos vallási dogmák igazságával kapcsolatban. Még novíciusként eltávolította cellájából Szent Katalin és Szent Antal képeit, és Szervéthez hasonlóan komoly problémái voltak a szentháromság tanával is.
1576-ban eretnek nézetei miatt perbe fogták, így menekülnie kellett a kolostorból. Első állomása Róma volt, de mivel itt is pert indítottak ellene (a vád szerint százharminc pontban eltért az egyház tanításától), nem volt maradása. A hihetetlen emlékezőtehetséggel megáldott Bruno bebarangolta Európát. Tanított a toulouse-i, párizsi és a wittenbergi egyetemen, és megfordult Genfben is, ahol az egyházi tanács elé kellett járulnia, mert tizenkét hibára mutatott rá az egyetem filozófiatanárának előadásában. Angliában a kopernikuszi világképet védelmezve különbözött össze egy nagy tekintélyű oxfordi egyetemi oktatóval.
Bruno számára Itáliába való hazatérése végzetesnek bizonyult. 1591-ben egy velencei patríciust, Giovanni Mocenigót igyekezett a kortársai által csodált, nevezetes emlékezéstechnikájára megtanítani, majd amikor úgy vélte, átadta a megfelelő tudást, elhatározta, visszatér utolsó állomáshelyére, Frankfurtba. A velencei előkelő azonban úgy érezte, még nem jutott el az általa remélt szintre, ezért bezáratta Brunót, majd 1592 májusában átadta a velencei inkvizíciónak.
Bruno szerencsétlenségére ügye a római főinkvizítor figyelmét is felkeltette, aki pedig egyenesen eretnekfejedelmnek tartotta a polihisztort. A filozófusnak 1593. február végétől már Rómában kellett megvédenie álláspontját és életét. A velencei inkvizíció előtt még megtört emberként megjelenő Brunót hétéves vizsgálati fogsága alatt hiába próbálták rávenni tanai visszavonására, erre nem volt hajlandó, így VIII. Kelemen pápa máglyahalálra ítélte, és átadta a világi hatóságoknak.
Brunót 1600. február 17-én végezték ki a római a Campo de’ Fiorin, miután állítólag a nyelvét is kivágták, hogy ne tudja terjeszteni az egyházi dogmákkal szembemenő gondolatait. Az egykori szerzetest ugyanis nem a heliocentrikus világképet hirdetéséért, hanem eretnek nézeteiért kellett meghalnia: a vádak szerint elvetette a szentháromságot, hitt a lélekvándorlásban, Krisztust egy igen tehetséges csalónak tekintette, nem fogadta el Szűz Mária szüzességét sem. Különösen bűnös gondolatokat fogalmazott meg, amikor Kopernikusszal ellentétben nemcsak annyit állított, hogy a Föld kering a Nap körül, hanem azon nézetének is hangot adott, amely szerint bolygónk egy végtelen univerzum apró szelete, a csillagok pedig távoli napok.
Bruno írásai indexre kerültek és 1965-ig ott is maradtak. A kivégzés 400. évfordulóján a katolikus egyház „mély sajnálatának” adott hangot a „szomorú epizód” miatt, fenntartva, hogy Bruno bíráit az igazság szolgálatának szándéka vezette, és mindent megtettek a filozófus életének megmentése érdekében.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
