Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

„Aki egyetlen paraszttal sakkban tartotta az országot”: Elena Ceauşescu

2020. augusztus 4. 13:58 Stefano Bottoni

<

Akadémikusság plagizációval

De milyen nő, milyen politikus volt Nicolae Ceauşescu felesége? A leánykori néven Lenuţa Petrescu 1916. január 7-én született a havasalföldi Petreşti községben egy átlagosan szegény parasztcsaládban. Gyermekkorát a korabeli dél-romániai vidéki fiatalokhoz hasonlóan munkával és (kevés) tanulással töltötte.

Iskolai bizonyítványai szerint csak testnevelésből és házimunkából szerzett jó osztályzatokat; 14 éves koráig mindössze a négy általánost végezte el. Ekkor, bátyját követve Bukarestbe indult szerencsét próbálni. Előbb laboránsként, majd szövőnőként dolgozott, egyre jobban kezdte érdekelni a politika. Bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, és 1937-ben csatlakozott a föld alatt működő kommunista párthoz.

Két évvel később, egy konspiratív gyűlés alkalmával ismerkedett meg a fiatal pártaktivistával, Nicolae Ceauşescuval. Valódi és kitartó szerelem, testi-lelki frigy volt az övék. Noha csak 1947. december 23-án kötöttek házasságot (ezt követően, 1948 és 1951 között születtek meg gyermekeik: Valentin, Zoia és Nicu), kapcsolatukat halálukig nem kezdték ki sem a későbbi pártvezér börtönben töltött évei, sem a hatalom kísértése.

Az 1944–1945-ös hatalomváltást követően férje az egyik szürke, de befolyásos szereplője lett a román kommunista nómenklatúrának. A majdnem írástudatlan Elenát rövid ideig titkárnőként foglalkoztatta a Külügyminisztérium, ahonnan azonban szakmai alkalmatlansága miatt végül eltávolították.

A KB-tag, majd a párt szervezési titkáraként gyorsan emelkedő Ceauşescu felesége sokáig nem mutatta ki politikai ambícióit: teljesítette a hagyományos társadalmi normák által előírt hűséges feleség, gondos édesanya szerepét. Mindeközben sajátos karrierépítésbe kezdett, felhasználva korábbi laboráns tapasztalatait. A kémia lett Elena Ceauşescu hatalompolitikai ugródeszkája.

Az 1950-es évek elején diplomát szerzett a bukaresti Műegyetem által létrehozott látogatás nélküli vegyészmérnöki karon, 1957-ben tudományos állást kapott a Vegyipari Kutatóintézetben, 1964-ben pedig beiratkozott a doktori képzésre (aspirantúra), miközben politikai kapcsolatain keresztül elérte, hogy a Vegyipari Kutatóintézet aligazgatójává nevezzék ki még azelőtt, hogy 1967-ben vegyészmérnök doktorrá avatták volna.

1965-től, amikor Nicolae Ceauşescut pártfőtitkárnak választották, Elena életútja már teljesen összefonódott a román kommunista rendszer sajátos fejlődéstörténetével. Noha az ország természettudományos elitje előtt ismert tény volt, hogy a frissen avatott „doktor elvtársnő” mások – híres és ismeretlen szakemberek – munkáját felhasználva jelentette meg jelentősnek mondott disszertációját, tehát plágiumok sorozatát követte el, senki nem merte megakadályozni a teljhatalmú Ceauşescu feleségének tudománypolitikai emelkedését.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

„Aki egyetlen paraszttal sakkban tartotta az országot”: Elena Ceauşescu

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra