A pesti vasút „göröngyös” útja az első kapavágástól az első utazásig
2021. augusztus 12. 11:52 Fejes Antal
Pest és a vasúttársaság háborúja
A vasút építtetői 1837-ben kapták meg a vasútépítési koncessziót, és Ullmann Móric meghívására a porosz Karl Friedrich Zimpel két év alatt készítette el az építkezés terveit. Zimpel anyagi és személyi jellegű viták miatt hamarosan távozott Magyarországról, emiatt – és az 1840-1841-es gazdasági válság hatására – a munka hároméves késést szenvedett. A Helytartótanács 1844 januárjában hagyta jóvá az építkezés terveit, majd létrejött a vasútépítést felügyelő Magyar Középponti („központi”) Vasúttársaság (Ungarische Zentralbahn), és az Ullmann-féle Pesti Magyar Kereskedelmi Bank hiteleinek köszönhetően hamarosan kiírták a beszerzési pályázatokat is. Ullmannék 1844 augusztusában 46.200 pengőforintért megvásárolták a leendő pesti pályaudvar helyét, a Szervita-rétet.
Az első magyar gőzüzemű vasútvonal építése a vasúttársaság lobogójának kitűzésével (vagyis a terület jelképes birtokba vételével), és az első ünnepélyes kapavágással vette kezdetét 1844. október 5-én.
Az építési munkálatokat August Wilhelm Beyse főmérnök irányította, ő azonban egy év után távozott, és a helyét Lachner Károly vette át. 1845 márciusában Zitterbarth Mátyás tervei szerint a pesti indóház építését is elkezdték.
A munkálatokat késleltette a Pest szabad királyi város és a vasúttársaság közötti konfliktus. Pest városa a külterületein vasútépítés céljára a nyomvonal 10-24 öl szélességű területét ingyen átengedte a vállalatnak, azonban 1844. november 11-én a város küldöttsége az építkezés leállítását követelte, mert véleményük szerint a vasúttársaság az engedélyezett maximum 24 öl szélességnél nagyobb területen kezdett földmunkákba.
A helyszínre siető Beyse főmérnök közölte, tudatában vannak, hogy meghaladták a 24 öl szélességet, de a kifogásolt területre egy őrház épül, és annak területét a vasútvállalat megváltja majd a várostól. A küldöttség a választ nem fogadta el, erre Beyse nem éppen diplomatikus modorban közölte, hogy a vasútépítés területén ő parancsol, és a küldöttség eltávolítását rendelte el. A vérig sértett pesti küldöttség azonnal panasszal élt József nádornál.
1844-ben Pest városa a pályaudvar ügyében is támadásba lendült, mert a városatyák úgy látták, nem szolgálja a nemzet érdekét, ha csak egy központi pályaudvar épül. Aggódtak, hogy a pesti pályaudvar „tranzit” állomássá süllyed a Bécsből induló vonatok számára, ezért egy másik pályaudvar építését próbálták kierőszakolni a szolnoki vonal számára.
A pesti városi tanács ellenkezése odáig fajult, hogy a vasúttársaság által az 1836. évi törvényben rendelt kisajátítási kötelezettségének sem tettek eleget, amikor a vasúttársaság egy újabb telekre tartott igényt. Ezen felbátorodva megjelentek a privát ügyeskedők is, akik a saját pecsenyéjüket sütögetve mondvacsinált okokkal követeltek kártérítést a vasútépítőktől (például belvíz öntötte el a földjüket, mert a vasútépítés során átvágták a belvíztől védő gátat – holott a vasúttársaság vízelvezető csatornákat és átereszeket építtetett).
Az egyre parttalanabbá váló viaskodást és a beadványok százait megunt Helytartótanács 1845. áprilisban úgy határozott, megtiltja Pest szabad királyi város tanácsának, hogy adminisztratív eszközökkel akadályozza a vasútépítést, és kölcsönös megegyezésre szólította a feleket.
A város és a vasúttársaság közti „békekötésre” 1845. november 19-én került sor, amikor a vasúttársaság 12.170 aranyforint kártérítést fizetett be Pest város pénztárába a kijelölt vasúti nyomvonal többszöri megsértéséért, átlépéséért; illetve az elárasztott területek lecsapolásának kártérítéseként, valamint hogy a város a vízlevezető csatornáit a vasúttársaság által a pálya mentén kiépített csatornahálózatba bekösse, és ezt a vasúttársaság „tűrni köteles” (!) legyen. Így – bár számos kérdésben nem volt igaza –, a vitából mégis Pest szabad királyi város került ki győztesen.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
