A nők, akik a hatalom szálait mozgatták az Oszmán Birodalomban
2021. október 17. 17:10 Múlt-kor
A selyemzsinór hatalma
A történészek szerint az Ibrahim pasa erőszakos halála körüli időkre vezethető vissza a hárem megerősödése. Érdekesség, hogy az eset éppen az Oszmán kardját viselő uralkodók között leginkább nagyra becsült és tisztelt I. Szulejmán (1521–1566) uralkodásának idején történt, akit a törökök al-Kanuni, azaz a Törvényhozó, az európaiak pedig a Nagy, valamint Dicsőséges néven emlegettek. Egy nagy formátumú uralkodónak is lehetnek azonban gyengeségei.
Szulejmán számára a gyenge pontot egy rutén származású, kislányos külsejű hölgy, Hürrem jelentette. Az eredetileg Alexandra névre keresztelt Hürrem egy ortodox pópa lányaként látta meg a napvilágot, majd később Rokszolána néven vált ismertté a nyugati szalonokban. Ez az alacsony termetű, figyelemre méltó idomokkal rendelkező varázslatos alattvaló már nagyon fiatalon a hárem tagja lett, miután – feltehetőleg tekintélyes összegekért – megvásárolták a rabló tatároktól.
A háremben Hürrem elsajátította az ének, a tánc és – ártatlansága virágának elvesztése nélkül, amelyet csak a szultán, Isten földi helytartója szakíthatott le – a szerelem művészetét is. Hürrem az iszlám vallás tanításaival is megismerkedett, anélkül, hogy a Próféta követőjévé vált volna. A szultán ágyasai eredendően szolgák voltak, és kizárólag az anyasággal válhattak szabad nőkké, a házasság ugyanis önmagában nem volt elegendő feltétel. Szulejmánt azonban – aki akkoriban már két gyermek apja volt – azonnal rabul ejtette Hürrem szépsége, így a lánynak nem kellett tartania az örökös szolgaságtól. Az uralkodó annyira beleszeretett, hogy egész életében hű maradt hozzá.
Az oszmán történelem során több alkalommal előfordult, hogy a nők voltak kénytelenek helytállni a szultán helyett, főleg az uralkodó távolléte idején. Már a görög Nilüfer is kiválóan kormányozta a birodalmat, mialatt hitvese, a második oszmán szultán, Orhan háborúzott. Az a fajta befolyás azonban, amely a 16. századtól Rokszolána és az őt követő szultánák élveztek, teljesen újszerűnek számított. Az Északkelet-Európából érkezett Hürrem rendelkezéseinek egyike az volt, hogy a háremet költöztessék át Isztambul szívéből a Topkapiba, a Szeráj néven is emlegetett birodalmi palotába, amely éves szinten egymagában felemésztette a birodalom adóbevételeinek mintegy 25%-át.
A hárem átköltözésével – ahol IV. Mehmet idejében (1648–87) a nők száma meghaladta a kétezret (beleértve a kiszolgáló személyzetet is, akik ugyan nem voltak ágyasok, de szépségük alapján válogatták őket) – soha nem látott mértékben fonódott össze a politikai hatalom központja és az uralkodó magánélete. Vélhetően maga Ibrahim nagyvezír, a 16. század egyik legnagyobb hatalmú vezetője is Hürrem és befolyásos környezete akaratának áldozata lett.
Amikor Rokszolána világra hozta Szelimet, fiú örökössel ajándékozva meg ezzel a szultánt, öldöklő versengés vette kezdetét közte és Gülbahar, Szulejmán másik felesége között. Mindkettejüknek sikerült a haseki szultána, azaz a – szultán számára – fiú örököst világra hozó feleség előkelő rangjára emelkedni. A rivalizálás ebben az esetben azonban nem a szokásos női féltékenységre vezethető vissza, az oszmán hagyományok szerint a trónutódlás ugyanis – ellentétben az európai monarchiák nagy részében kialakult gyakorlattal – nem automatikusan az elsőszülött fiút illette, hanem azt, aki a legnagyobb hatalommal rendelkező érdekcsoport támogatását élvezve letörte testvérei aspirációit.
A hagyomány szerint amint valamelyik fél hivatalosan is megszerezte a hatalmat, az első legyőzötteket selyemhurokkal fojtották meg, a „királyi” vér kiontása ugyanis szentségtörésnek számított. Mindez arra szolgált, hogy elhárítsák a többi legitim trónkövetelő – testvérek, mostohatestvérek, nagybácsik, unokatestvérek és unokaöccsök – várható puccskísérleteit. Riválisa felett aratott győzelmével az egyik haseki szultána tehát – a hatalom mellett – egyik gyermeke túlélését is biztosította.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
