Skócia: menni vagy maradni?
2014. szeptember 18. 12:30
Skócia ismét független
Cromwell halálát követően Skócia ismét független országgá vált, s a rend visszaállt: volt parlamentje, jogrendszere, önálló egyháza és egy királya, a skótok által már 1649-ben elismert II. Károly, aki nem kereste fel az északi országot, a parlament jóváhagyása nélkül, biztosokra támaszkodva uralkodott. A feszültség ismét fokozódott, ám a püspöki rendszer visszatérése tette be végleg a kaput a skótoknál - különösen a délnyugati országrészen, ahol erős volt a presbiterianizmus. Az 1679-ben kitörő lázadást a király törvénytelen fia, Monmouth hercege verte le a Bothwell Bridge-i csatában, amely után véres megtorlás kezdődött, az 1680-as évek első felét a mai napig "Killing Time"-nak hívják.
A skót parlament megnyitása
1685-ben meghalt II. Károly, a trónra öccse, II. (Skóciában VII.) Jakab került, aki továbbra sem hozta el a várva várt békét, ugyanis az állami kulcspozíciókba katolikusokat ültetett. Az új monarcha szintén figyelmen kívül hagyta a parlamentet, megtisztította a számára ellenséges elemektől a skót királyi tanácsot, amellyel egy, a római katolikusok számára szóló vallási toleranciát fogadtatott el.
Az angol és a skót alattvalók is abban a hitben ringatták magukat, hogy Jakab utóda leánya, Mária és férje, Orániai Vilmos, Hollandia helytartója lesz, akik mindketten protestáns hitűek voltak, így mikor 1688-ban a király csecsemő fiát, Jakab Ferenc Edvárdot nevezte meg örökösének, a perszonálunió mindkét államának lakói számára világossá vált: a királynak mennie kell. Az angolok hívására Orániai Vilmos 40 ezer fős sereggel érkezett a szigetre, ahonnan Jakab elmenekült, így az utókor által dicsőséges forradalomnak nevezett puccs vér nélkül zajlott le.
A skót parlament kimondta, hogy az uralkodó tettei következményeként veszítette el a koronát, ám az angolok ragaszkodtak azon jogi "kiskapuhoz", hogy menekülésével a király gyakorlatilag lemondott az uralkodói jogokról. Skócia felajánlotta Vilmosnak és Máriának a skót koronát, amelyet Vilmos az ország jogainak elismerésével elfogadott. A zűrös évszázadból tanulva a felföldiek - az angolokhoz hasonlóan - megkötötték az uralkodó kezét, visszatért a presbiterianizmus, illetve eltörölték a püspöki rendszert.
Habár a parlament nagyobb részét Vilmos támogatói töltötték meg, az elűzött Jakab hívei több fegyveres felkelést is kirobbantottak (jakobita felkelések). A lázadók mindenki nagy megdöbbenésére Killiecrankie-nél megverték Vilmos seregét, ám vezetőjük, Dundee gróf eleste után egy hónappal a "lefejezett" sereg megsemmisítő vereséget szenvedett a dunkeldi csatában. Miután Vilmos a trónra visszatérni kívánó Jakabot Írországban a boyne-i csatában 1690-ben végleg legyőzte, 1692-ben Glencoenál hatalmas vérfürdő vette kezdetét, amely után az összes felföldi klán Vilmos pártjára állt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
