Magyarország legnagyobb fedett tere: a Nagyvásártelep
2009. december 15. 20:31 Balázs Bálint
Budapest huszadik századi élelmiszerellátásának központi szerve, az élelemelosztó kereskedelem fővárosi kiindulópontja a város déli részén, a Csepeli-Dunaág és az Alföldről befutó utak szomszédságában állt. A zöldség és gyümölcs nagykereskedők igényei alapján épült Nagyvásártelep elkészültekor az ország legnagyobb területű fedett tere volt, irodájába páternoszter vitt.
Az egykori Nagyvásártelep a IX. kerületben, a Soroksári út és a Soroksári-Dunaág között állt. A budapesti élelem elosztóként működő üzemcsarnok a munkaintenzitás szempontjából válik figyelemre méltóvá: a legnagyobb, több mint tízezer négyzetméteres vásárcsarnokban mintegy 400 nagykereskedő dolgozott, a vásártelepet pedig 20 vágány és két kikötő szolgálta ki.
Az 1900-as évek elején a mai Vámház-körúton álló Központi Vásárcsarnok túlterhelté vált, az árakat rendszeresen nagybani kereskedők verték fel. Kisebb rebelliót okozott, amikor bevezették, hogy öt kilónál nagyobb súlyú árut nem szabad eladni a Vásárcsarnok területén. Több száz feketéző, árus tiltakozott, s a rendet csak karhatalommal sikerült helyreállítani.
A hosszabb távú megoldást az Élelmiszer-nagyvásártelep 1930-32 közötti felállítása hozta meg. A november 18-i ünnepies megnyitáson a kereskedelemügyi miniszter mellett jelen volt Horthy Miklós kormányzó is. A korabeli beszámolók szerint az irodaépület főbejáratánál Huszár Aladár főpolgármester, Borvendég Ferenc alpolgármester és Vajna Ede közélelmezési tanácsnok fogadta a kormányzót, majd fölkísérték élelmiszercsarnok északi folyosójára, onnan szemlélték meg az egész hatalmas építményt. A kormányzó „lement az épület óriási pincéibe is és nagy érdeklődéssel szemlélte a teljesen modern hűtő- és fűtőberendezéseket. A Kormányzó Ur a nagy számban összegyűlt közönség lelkes éljenzése közben 12 óra után pár perccel távozott az élelmiszer-nagyvásártelepről.”
Az új Élelmiszer-nagyvásártelep rendeltetése az volt, hogy a vidéki élelmiszer-felhozatal központja, valamint a piaci és vásárcsarnoki árusok beszerzési helye legyen, illetve, hogy a hazai export is részben a főváros nagyvásártelepén keresztül bonyolódjék le. A Nagyvásártelepen tehát zöldség, gyümölcs, tojás, baromfi, tejtermékek, hal és vadhúsok nagybani kereskedelme zajlott.
A Münnich Aladár tervei szerint épült telep méretei páratlanok: központi eleme a 247 méter hosszú 42 méter széles csarnoképület volt, a földszinten 17 méter magas helyiségek kaptak helyet, a pince pedig önmagában 4 méteres belmagasságot ért el. A csarnok emelete közvetlen összeköttetésben állt a 6+1 szintes irodaépülettel, ahol a csarnokfelügyelőség mellett posta, vasúti- és vámhivatal és bank működött.
A második és harmadik emeleten a nagykereskedők és bizományosok irodái, a negyediken bérelhető hotelszobák kaptak helyet, az alagsorban vendéglő, kazánház, transzformátor, továbbá a munkások helyiségei voltak. A vörös téglás irodaépület bauhaus és art deco jegyeket viselő homlokzatát Ohmann Béla földművest, halászt, kertészt, illetve kofát ábrázoló, két és fél méter magas szobrai díszítették. Egyes feljegyzések szerint a Nagyvásártelep volt Európában az első Zeiss-Dywidag rendszerű csarnok, az irodaépület pedig az első, amiben páternoszter személyfelvonó működött.
A telephez tartozott még egy nagy-dunai hajókikötő, egy dunaági dereglyekikötő és vasúti berendezések is. Több mint 10 kilométeres vasúti vágányai a MÁV kikötőpályaudvarától indultak, s egyszerre 210 vasúti kocsiról rakodhatták az árut.
A második világháborút követően a telepet államosították, a régi épületeket mára szinte teljesen lerombolták. A főváros hajdani „éléskamrája” területén jelenleg Duna City néven egy hatalmas irodaközpont létesítését készítik elő.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
