Amitől pozitív a szlovén átmenet mérlege
2009. június 25. 11:02 Lukács B. György
A függetlenség felé
Szlovéniában a legtöbb párt az 1989-es év során formálódott. Az ellenzék és a pártalakításokba hallgatólagosan beleegyező kommunisták lényegesen eltérő nézeteik ellenére sok mindenben együttműködtek. A centralizáció ellen, a föderalizmus védelmében közösen tiltakoztak Szerbia koszovói politikája ellen is. A szlovének pártállástól függetlenül egyetértettek a gazdaság piacosításának és a nagyobb önállóság kivívásának szükségességében. A hatalom elképzelései az ellenzékétől elsősorban a változások kívánatos sebességének és formájának megítélésében különböztek. A hatalmon lévők hittek a föderációval való megegyezés lehetőségében, míg az ellenzék csak a konföderációt volt hajlandó elfogadni.
1989 novemberében a közelgő választásokra készülő ellenzéki pártok megalakították szövetségüket, a Demost. Az 1990 áprilisában megtartott első többpárti választások a Demos győzelmét hozták, a demokratikus ellenzékre a szavazók 55%-a voksolt. Kormányalakításra a kereszténydemokratákat vezető Lojze Peterle kapott lehetőséget. Ellenben a nemsokára megtartott elnökválasztásokon 59%-al a kommunisták jelöltje, Milan Kučan győzött. A parlamentben többségbe kerülő (addigi) ellenzék a szlovén elképzeléseket az előző hatalomnál gyorsabban akarta megvalósítani. Számos szövetségi jogszabály érvényességét eltörölték, és kijelentették, hogy a területvédelemről (TO) Szlovénia maga dönt. Erre a Jugoszláv Néphadsereg (JLA) parancsot adott arra, hogy a TO fegyvereit szállítsák a JLA raktáraiba, minek következtében a szlovén járások háromnegyedében átadták a fegyvereket.
A kiválás módja nem volt közömbös. A megegyezéses úton történő szétválás a jugoszláv vagyon (és persze az adósság) elosztását, az egyoldalú elszakadás viszont azt jelenthette volna, hogy a vagyont a Jugoszláviában maradók örökölték volna. 1990 őszén a szlovén vezetés ezért is javasolta egy konföderációs szerződés aláírását, amit Horvátország kivételével minden tagköztársaság és a szövetségi államelnökség is elutasított. Az 1990. december 23-án megtartott függetlenségi népszavazáson pedig a szlovén szavazók 95%-a a függetlenségre voksolt. A törvény szerint a megvalósításra 6 hónap állt rendelkezésre, és 1991. június 25-én Szlovénia ki is kiáltotta függetlenségét. Ezt követően átvették a külső határok ellenőrzését, és elkezdték a határfelállítást a horvát-szlovén határszakaszon.
A JLA a határmódosítás alkotmányellenességére hivatkozva megindította csapatait a határátkelők elfoglalására, megkezdődött az ún. „tíznapos háború”. A harcok 13 szlovén életébe kerültek, a JLA katonái közül 39-en estek el. Az összecsapásoknak végül az Európai Közösség közvetítésével 1991. július 7-8-án megtartott brioni konferencia vetett véget. Szlovénia három hónapos függetlenségi moratóriumot vállalt, annak lejártával, október 7-én pedig újra életbe léptette függetlenségi nyilatkozatát. A rövid háború okozta anyagi kár jelentős volt (a kormány értékelése szerint több mint 2,7 milliárd dollár), a jugoszláv föderációt azonban összességében gyorsan és a többi utódállamhoz képest kis veszteségekkel sikerült elhagyni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
