Amitől pozitív a szlovén átmenet mérlege

2009. június 25. 11:02 Lukács B. György

Szlovénia a délszláv államban

Az államszocializmus bukása, a Kelet-Közép-Európában végbemenő folyamatok a szlovének számára nem csak új rendszert hoztak, hanem a független állam kikiáltását is lehetővé tették. A szlovének az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően – a második világháború alatti felosztottság időszakát kivéve – egészen 1991-ig a délszláv államközösség(ek) polgárai voltak. Helyzetükkel való állandó elégedetlenségük ellenére az 1980-as évek végéig nem kérdőjelezték meg a jugoszláv állam létjogosultságát. Politikai és gazdasági elitjük már az első és még inkább a második Jugoszláviában jelentős befolyással rendelkezett.

A királyi Jugoszlávia szerb központosító törekvéseinek minden negatív hatása ellenére a szlovén nép kulturális téren sokat fejlődhetett, megnyithatta kapuit az első szlovén egyetem (1919), a közélet nyelve a szlovén lett. A második világháború után újjászerveződő föderatív Jugoszláviában pedig Szlovénia köztársasági státuszt kapott. Az államiság bizonyos jegyeit felmutató közigazgatási egység létrejötte kétségtelenül előrelépésnek számított. Emellett Olaszországtól jelentős szlovének lakta területeket is sikerült megszerezni, és Szlovénia tengeri kijárathoz is jutott.

Az 1980-as évek második felére azonban a szlovén elitek számára világossá vált a szocialista rendszer kudarca és az, hogy a jugoszláv államban minél nagyobb önállóságot kell elérniük. Az önigazgatási modellel kísérletező jugoszláv rendszer, minden pozitív sajátossága ellenére is csak az államszocializmus egy reformváltozatának bizonyult. Jugoszlávia és annak részeként Szlovénia is osztozott a többi szocialista ország sorsában, igaz azoknál gyakrabban és mélyebben változtatta gazdasági rendszerét. A gazdasági reformok képessége azonban az 1980-as évekre eltűnt. Jugoszlávia egyre mélyülő válságba került: az államadósság 1986-ra már meghaladta a devizabevételek 46%-át. A nyolcvanas évek gazdasági, majd politikai és morális krízisére a jugoszláv vezetés már nem tudott megfelelő válaszokat adni.

Jugoszlávia felbomlása, a független Szlovénia létrejöttének lehetősége nagyban a jugoszláv föderáció létezéséhez fűződő nagyhatalmi érdekek megszűntének volt köszönhető. A Szovjetunió felbomlásával a nagyhatalmak hosszú távon már nem voltak érdekeltek Jugoszlávia fenntartásában. A széteséshez hozzájárult az állam egyben tartását személyükkel biztosító, a „helyes utat mindig tudó” legfelsőbb vezetők (például Tito, Kardelj) halála, továbbá az is, hogy megszűnt a délszláv állam védelmező funkciója. Szlovéniának sem kellett többé tartania a hatalmas szomszédok közvetlen fenyegetésétől. A kiválást segítette az ország etnikai homogenitása is.

A jugoszláv tagköztársaságok közötti, történelmi gyökerű fejlettségbeli különbségek egyre nőttek. Szlovénia minden értelemben a legfejlettebb köztársaságnak számított: 1960-ban az egy főre jutó szlovén nemzeti össztermék 80 százalékkal haladta meg a jugoszláv átlagot, míg 1989-ben már 100 százalékkal volt magasabb. Szlovénia az 1980-as évek elején Jugoszlávia lakosságának 8,3%-ával termelte meg a közös nemzeti össztermék 18 százalékát és az export 25 százalékát. A szlovének (és a többi fejlettebb terület) sérelmezték, hogy a Jugoszlávia elmaradott régióinak felzárkóztatására irányuló kísérlet jelentős összegeket vont el tőlük. A „déliek” válasza erre az volt, hogy nem ők használják ki Szlovéniát (és a többi fejlettebb területet), hanem éppen fordítva: a fejlettebb tagköztársaságok profitálnak olcsó nyersanyagaikból és munkaerejükből, valamint a nagy jugoszláv felvevőpiacból.

Valóban ez utóbbi tényezők voltak azok, melyek leginkább a kiválás ellen szóltak. A szlovének jól tudták azt is, hogy a független állam létrehozása sem olcsó. Mellette szólt viszont, hogy a függetlenedéssel nem kell „várni a lassú konvojra” és megszűntek a szövetségi adminisztráció és a közös hadsereg fejlesztésére fordított magas költségek is. A szlovén átlagember is érezte, hogy Szlovénia csúszik lefelé. Egyes adatok szerint a hetvenes évek közepén az átlag szlovén polgár vásárlóereje az ausztriai 80 százalékán állt, a nyolcvanas évek közepére viszont ez az érték annak 45 százalékára csökkent. A szlovén átlagbér még 1987-ben is kitette az olasz 43 százalékát, míg egy évvel később már csak 27%-a volt annak.

1. Szlovénia a délszláv államban
2. A függetlenség felé
3. A szlovéniai privatizáció
4. A szlovén gazdaság talpra állása