Az egyháztörténet-írás főbb forrásai
2007. augusztus 16. 13:44 Balogh Margit
Forráscsoportosítás a téma függvényében
Személy szerint egy másik típusú besorolást preferálok: eszerint témafüggő, hogy mi az elsődleges forrás. Például ha valaki Serédi Jusztinián jog- és történelemszemléletének forrásai címmel szeretne egy kutatást végezni, nyilván azok a könyvek és írások lesznek az elsődleges források, amelyek Serédit inspirálták - ám ugyanezek a művek egy más témafelvetéshez szekunder források. Ha viszont a katolikus egyház földbirtokvagyonát kívánjuk elemezni az 1945-ös földosztás pillanatában, akkor statisztikai adatokat, gazdacímtárakat kell előszednünk, de más esetben interjúk, fényképek, audiovizuális dokumentációk lehetnek elsődleges forrásaink.
Tehát elsődleges forrás lehet a legtöbb levéltári archív dokumentum, korabeli sajtó, parlamenti jegyzőkönyvek, kisnyomtatványok (röpiratok, meghívók, étlapok stb.), sőt könyvek eredeti kiadásai vagy egy elemzett mű kritikai kiadása is. A könyvismertetések viszont nem számítanak forrásnak, akkor sem, ha bőségesen szerepelnek bennük idézetek. Legfeljebb másodlagos forrásnak tekinthetők.
Például ha valaki Ráday Gedeon (1806-1873) dunamelléki református főgondnok Pest vármegye közgyűlésein mondott beszédeit (1836-37) akarja elemezni, akkor nem elég a Törvényhatósági Tudósításokban Kossuth Lajos ismertetéseihez nyúlni (vagy az újabb kiadáshoz, amit Barta István rendezett sajtó alá ), hanem meg kell vizsgálni: maradt-e fenn eredeti kézirat valamelyik levéltárban. Vagy ha Mindszenty József emlékiratait kívánjuk elemezni, akkor a magyarul többször is megjelent szöveget inkább csak másodlagos forrásnak tekintsük. Először is azért, mert a kézirat eredetije a Majtényi-házban (Majtényi László Szalézi Ház), van, illetve azért, mert az emlékirat olasz, német és magyar kiadása között szövegbeli eltérések vannak! Mintha mást nyomtattak volna a nyugati, és mást a vasfüggönyön inneni olvasóközönségnek.
Hová soroljuk az emlékiratokat, önéletírásokat? Lehetnek ezek is, azok is. Esetükben a forráskritika különösen fontos. Emlékiratokat nemigen szoktak az utókor önzetlen tájékoztatásának céljából írni, politikai fordulatok után azonban gomba módra megszaporodnak. A memoárok értékes, de fokozott ellenőrzésre szoruló írások, inkább önigazolások. Hallgathatnak esetleg olyan történésekről, amelyek esetleg más megvilágításba helyeznék az emlékező életművét. Általában ügyelnek arra is, hogy korábbi, már túlhaladott, netán veszélyes nézeteik ne derüljenek ki.
Az is lehet, hogy a memoáríró véleménye idővel megváltozott, vagy emlékezete egyszerűen megkopott, és visszaemlékezései hiányait mások segítségével pótolja. Így keletkeznek aztán olyan emlékiratok, amelyekben átfestik a régi nézeteket és történéseket, sőt akár teljesen új történések is helyet kapnak mint az emlékező által hitelesített események. Kinek az emlékezete hibátlan?
Mindszenty József emlékirataiban emelkedett pillanat 1956. október 30-i kiszabadítása. Ma már tudjuk, hogy az általa leírt jelenet nem (így) történt meg, valójában nem is kellett kiszabadítani, mert október 30-án az őt őrző államvédelmisek megalakították saját Forradalmi Bizottságukat, s úgy határoztak: nem őrzik tovább a hercegprímást, s az őt `kiszabadító` daliás tiszt (Pallavicini-Pálinkás Antal) nem is volt Felsőpetényben... (Viszont ő kísérte fel október 31-én Budapestre.)
A hercegprímás mellett a 20. századi katolikus egyháztörténet más személyiségéinek is jelent meg önéletrajza. Így Shvoy Lajos székesfehérvári püspöké, Hamvas Endréé még olvashatatlan kézírásával a Csanádi Püspöki Levéltárban hever. A történészek minden bizonnyal még évtizedek múlva is fognak lefoglalt és így elfelejtett emlékiratokat találni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) dossziétengerében is (például Endrédy Vendel zirci apát ceruzával írt, megfakult visszaemlékezései a vizsgálati dossziékba van lefűzve).
Tehát - bár hajlamosak vagyunk tiszteletből, lustaságból vagy bármi más okból készpénznek venni a leírtakat - a leghitelesebbnek tűnő emlékiratok esetében is (de más forrásoknál is) éljünk a gyanúperrel: a forrás csak egy bizonyos szemüvegen keresztül látja-láttatja a tényeket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
