Vad ormányosok – harci elefántok a történelemben
2015. június 12. 12:58
Az állatok harctéri jelenléte hosszú évezredeken át a háborúk természetes velejárója volt. A lovak egészen az első világháborúig nélkülözhetetlen részét képezték a katonai alakulatoknak, az öszvérek a teherhordásban jeleskedtek, a katonai célra elsőként az ókorban bevetett postagalambokat pedig még a második világháborúban is tömegesen használtak üzenettovábbításra. A hátasok és a galambok azonban sohasem harcosként, hanem a katonák segítőiként vettek részt az ütközetekben, ellentétben az elefántokkal. A harcra nevelt ormányosok elsősorban a keleti harctereken voltak az ütközetek gyakori szereplői, de néhány alkalommal Európában is ráijesztettek gazdáik ellenfeleire. A harci elefántok komoly kiképzésen estek át, ennek ellenére előfordult, hogy a könnyen megzavarható monstrumok saját katonáik körében is hatalmas veszteségeket okoztak.
Elefántok kiképzésen
Az elefántszelídítés gyakorlata már mintegy négyezer évvel ezelőtt elkezdődött az Indus völgyében, ám arra vonatkozóan, hogy mikor és hol vetették be először háborús céllal a világ legintelligensebb emlősei között számon tartott ormányosokat, nem rendelkezünk megbízható adatokkal. Az első harci elefántok létezéséről tanúskodó, i. e. 1500 környékén keletkezett források Szíria területéről származnak, de nagyjából ugyanebben az időszakban a Shang-dinasztia uralta Kínában (i. e. 17-11. század) is feltűntek a háborúra kiképzett állatok.
A harci feladatokra szánt elefántokat felnőttkorukban fogták el, mivel a kiselefántok felnevelése nagy ételigényük, valamint a hosszú „gyerekkor” miatt hatalmas terhet jelentett volna. Ráadásul nem volt arra garancia, hogy az egészen kicsi kora óta emberek társaságát élvező elefánt nagyobb hatékonysággal vethető be egy csatában, mint egy felnőttkorban megszelídített egyed.
A vadon élő elefántok foglyul ejtésének módjáról a legpontosabb leírást Megaszthenész, az i. e. 4-3. században élt görög utazó, I. Szeleukosz indiai követe adta India története című munkájában. Leírása szerint az elefántokat ketrecszerű karámokba csalták be, s ehhez különböző praktikákat alkalmaztak. Néha hangos kiabálással vagy tűzzel terelték be az ijedt elefántokat a csapdába, legegyszerűbben pedig nőstény egyedek jelenlétével lehetett becsalogatni a hímeket. A harci elefántok ugyanis szinte kivétel nélkül a nagyobb agyarral rendelkező, a nőstényeknél agresszívabb hímek voltak.
Az elefántok betanításáról szóló legrészletesebb leírással az i. e. 4-3. században élt indiai filozófus, tanár, hadvezér, Kautilya szolgált Arthasastra című művében. Mint írja, a kiválasztott állatoknak a kiképzés alatt többek között sövényakadályokon kellett átmászniuk, árkokon kellett átlépniük, de az épületek, erődítmények elleni roham és az egymás elleni harc is a tanítás részét képezte. Az elefántok rendkívüli zajoktól való félelmét szoktatással, a fülsiketítő zörejek folyamatos ismétlésével próbálták meg megszüntetni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
