Új film dolgozza fel az 1973-as chilei puccsot
2026. július 17. 11:21 Múlt-kor
Történelmi hűséggel, a légierő egyik tisztjének erkölcsi dilemmáján keresztül mutatja be az 1973-as chilei puccsot és a katonai diktatúra kiépülését Juan Pablo Sallato chilei rendező debütáló alkotása, A vörös hangár (L’hangar rosso). A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál idei programjában bemutatott, valós eseményeken alapuló alkotás nemcsak a dél-amerikai történelem egyik legsötétebb napját rekonstruálja, hanem a katonai gépezetbe szorult egyéni felelősségvállalás kérdéskörét is új, aprólékosan dokumentált kontextusba helyezi.
A chilei, argentin és olasz - utóbbit a Rain Dogs, a Berta Film és a Caravan produkciós cégek képviselik - koprodukcióban készült alkotás a chilei fegyveres erők belső konfliktusaira fókuszál az 1973. szeptemberi hatalomátvétel zűrzavaros óráiban.
A fekete-fehér képi világgal operáló film központi figurája Jorge Silva százados, a légierő hírszerzésének egykori vezetője, aki azt a parancsot kapja, hogy az általa vezetett, fiatal kadétokat képző katonai akadémiát alakítsa át politikai foglyok fogva tartására és kínzására szolgáló központtá. Ahogy a hangárok megtelnek foglyokkal és a brutális elnyomás fokozódik, Silva válaszút elé kerül: engedelmeskedik-e a parancsnak, kiszolgálva az újonnan felálló rezsimet, vagy megtagadja azt, megpróbálva megmenteni a fogvatartottak életét.
A forgatókönyv történelmi hitelességét Fernando Villagrán Disparen a la bandada (Lőjetek a rajra) című tényfeltáró kötete adja, amely részletesen dokumentálta a chilei légierőn belüli tisztogatásokat és a hatalomátvételt ellenző tisztek sorsát. A bemutató utáni kritikák általában egyetértettek abban, hogy bár a téma és a vizuális megközelítés a szintén chilei Pablo Larraín történelmi filmjeit idézi, Juan Pablo Sallato már első nagyjátékfilmjével egyedi, helyenként nyers, de ritmusában és kompozícióiban rendkívül kidolgozott stílust teremtett. A korszak atmoszférájának rekonstruálását a fekete-fehér operatőri munka mellett a nyomasztó hangmérnöki teljesítmény teszi teljessé, amely felerősíti a történelmi trauma elzártságát.
A film középpontjában az 1973. szeptember 11-i katonai puccs áll, amelynek során a hadsereg Augusto Pinochet tábornok vezetésével megdöntötte Salvador Allende demokratikusan megválasztott szocialista kormányát. A chilei légierő kulcsszerepet játszott az államcsínyben, többek között a La Moneda elnöki palota lebombázásával. A hatalomátvételt követő hetekben a katonai junta rögtönzött koncentrációs táborokat és kínzóközpontokat hozott létre országszerte a letartóztatott civilek és másként gondolkodók számára.
Bár a kortárs történetírásban a legismertebb ilyen helyszín a santiagói Nemzeti Stadion volt, a fegyveres erők különböző bázisait és létesítményeit - mint például a légierő háborús akadémiáját (Academia de Guerra Aérea) - is szisztematikusan vallatóközpontokká alakították. Ezekben az épületekben a politikai ellenzékiek mellett azokat az alkotmányhű, a puccsot megtagadó katonatiszteket is megkínoztak és kivégeztek, akik hűek maradtak az esküjükhöz. Sallato történelmi filmje ennek az eddig kevesebb figyelmet kapott, belső katonai ellenállásnak és a diktatúra gépezetébe kényszerített tisztek erkölcsi tragédiájának állít emléket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
