Sziklamenedékben leltek rá Angola legkorábbi vaskori kohászatára
2026. május 29. 08:48
Az angolai Ndalambiri sziklamenedék feltárása során egy nemzetközi kutatócsoport az ország eddigi legkorábbi, 5. századra datálható vaskori fémfeldolgozásának nyomait azonosította: a párizsi Nemzeti Természettudományi Múzeum munkatársának, Isis Mesfinnek a vezetésével zajló ásatás leletei több mint 45 ezer éves múltra tekintenek vissza.
Az 1974 óta nemzeti örökségvédelmi státuszt élvező Ndalambiri sziklamenedék két és fél méter mély, tizenöt elkülöníthető réteget magába foglaló sztratigráfiájában három fő megtelepedési fázist azonosítottak. A legjelentősebb ipartörténeti leletek a kora vaskori, az időszámításunk szerinti 5. és 8. század közötti időszakból származnak. A régészek ezen a szinten vassalakot, agyag fújtatócső-töredékeket, valamint kész vastárgyakat és vasércet találtak.
A földbe vájt ovális kemence maradványainak elemzése azt bizonyította, hogy a helyszínen elsősorban kovácsolási munkálatokat, vagyis a már megolvasztott vas finomítását és szerszámokká alakítását végezték. Ez a kronológia szervesen illeszkedik az afrikai kohászat déli irányú terjeszkedési folyamatába, és a namíbiai-angolai határon fekvő Okavango régió kora vaskori emlékeivel mutat szoros rokonságot.
Az ásatás nemcsak a fémfeldolgozás, hanem a helyszín legismertebb vonása, a hatvan méter hosszú, mintegy 1200 ábrát tartalmazó festett sziklafal dokumentálása terén is áttörést hozott. A projekt során ezernél is több fotó felhasználásával elkészítették Angola első nagyfelbontású, háromdimenziós sziklaművészeti modelljét, amely elengedhetetlen a trópusi klíma miatt pusztuló emlék jövőbeli megóvásához.
A főként fehér, fekete és vörös pigmentekkel készült ember-, állat- és geometriai ábrázolások kormeghatározása összetett: egy faszénnel készült rajz radiokarbonos vizsgálata az 1669 utáni, gyarmati időszakra utal, a kutatók azonban nem zárják ki, hogy a vastag üledékréteg alatt akár kétezer évesnél is régebbi festmények rejtőzhetnek.
A lelőhelyen a legmélyebb rétegek 45 ezer éves múltra, a kőkorszakra nyúlnak vissza, ahonnan kvarcból pattintott mikrolitikus eszközök ezrei kerültek elő. A kutatás rámutatott, hogy a vadászó-gyűjtögető hagyományokhoz köthető kőeszközök használata hosszú ideig fennmaradt a kerámiaművesség, az állattartás és a vaskohászat megjelenése után is. Ez az egyidejű technológiai jelenlét cáfolja a bantu nyelvű népesség déli terjeszkedésének leegyszerűsítő, egyirányú modelljeit.
A feltárás egy sokkal komplexebb afrikai vaskori átmenetet bizonyít, amely a helyi közösségek és a vándorló földműves-fémműves csoportok közötti évszázados, intenzív kulturális interakcióra épült.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
