Nyugati kutatókat is fogadott az NDK legismertebb középkori műhelye

2026. június 26. 06:31 Múlt-kor

A történész levéltári forrásokra támaszkodva vizsgálta meg, hogyan alakult ki a szovjet megszállási övezetben, majd az NDK-ban az a kutatói közeg, amely a hivatalos marxista–leninista keretek között is megőrizte a történeti-kritikai módszer számos hagyományát. Értelmezése szerint az NDK középkorkutatását eddig nagyrészt a politikai rendszer felől vizsgálták, miközben maguknak a kutatóknak a tudományos gyakorlatára és szakmai kapcsolataira jóval kevesebb figyelmet fordítottak.

A kutatás egyik központi fogalma a feudalizmus volt, amely az NDK történetírásában nem egyszerűen egy korszak megnevezésére szolgált, hanem a történelmi materializmus alapvető értelmezési keretét jelentette. A marxista formációelmélet szerint a társadalom fejlődése egymást követő gazdasági-társadalmi rendszereken keresztül halad, amelyek közül a feudalizmus az ókori rabszolgatartó rend és a kapitalizmus közötti szakaszt jelölte. Ezért az NDK középkorkutatásában a középkor fogalma szorosan összefonódott a feudalizmuséval: a korszakot elsősorban ennek a társadalmi-gazdasági rendszernek a történeteként vizsgálták, amelyet a későbbi Németország területén nagyjából az 500-as évektől a 18. század végéig datáltak.

Groth ugyanakkor hangsúlyozza, hogy hiba lenne az NDK középkorkutatását egységesen marxista–leninista áltudományként jellemezni, mivel a szakma indulásakor elsősorban a módszertani folytonosság elve érvényesült: a keletnémet medievisztika első meghatározó professzorai még a 20. század első felének német történetírói hagyományán edződtek, ezért tanítványaik - a politikai-ideológiai változások ellenére - sok szempontból hasonló módszertani képzést kaptak, mint nyugatnémet kortársaik. Különösen nagy szerepe volt Heinrich Sproemberg lipcsei körének, amely az 1950-es években viszonylag szabad tudományos fórumot teremtett a középkor kutatói számára: 1953 novembere és 1957 áprilisa között több mint negyven nyugatnémet, belga, holland, francia, cseh és lengyel medievista fordult meg Lipcsében, ami jól mutatja, hogy a szakma a hidegháborús körülmények ellenére is igyekezett fenntartani a kapcsolatot a nyugati kutatókkal.

A kutatás arra is rámutat, hogy az NDK középkorkutatásának sajátos erősségei is voltak: a keletnémet történészek nyugatnémet kollégáiknál például jóval nagyobb figyelmet fordítottak a szovjet, a kelet-európai és a balkáni kutatások eredményeire, emellett a feudalizmust nem kizárólag Európára, hanem más térségekre is igyekeztek kiterjeszteni, előrevetítve ezzel a középkor ma egyre elterjedtebb, nemzetközi kutatási irányvonalát - még ha egyes következtetéseik később vitathatónak is bizonyultak. Groth szerint ezért a feudalizmus fogalmát nem érdemes pusztán az NDK ideológiai örökségeként kezelni, mivel megfelelő körültekintéssel ma is hasznos elemzési keretet nyújthat a különböző premodern társadalmak összehasonlítása során.

Groth szerint az NDK középkorkutatásának egyik legnagyobb hiányossága a segédtudományok háttérbe szorulása, valamint a hagyományos uralkodó- és birodalomtörténeti szemlélet mellőzése volt. Úgy véli, a német újraegyesítést követően a keletnémet történészek munkáit sok esetben félretették, és a marxista szemlélet miatt az egész kutatási hagyományt automatikusan elavultnak minősítették. Következtetése szerint a keletnémet középkorkutatást nem lehet pusztán ideológiai alapon megítélni, ahogyan a nyugatnémet történetírást sem szabad teljesen politikamentesnek tekinteni, mivel mindkét tudományos közeget meghatározták a kor társadalmi-politikai viszonyai.