Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
2019. szeptember 26. 11:54 Múlt-kor
A megoldás: ópiumháború
Habár a brit gazdaság nagy mértékben a kínai tea importjától függött, az ország vezetése látta, hogy hamar az államcsőd veszélye fenyegethet a gazdaságtalan ezüstfelvásárlás folytatásával. A deficit csökkentése érdekében tehát a brit kereskedők elkezdtek csendben ópiumot csempészni Kínába, teáért cserébe.
Ez tovább súlyosbította Kína ópiumkrízisét. Végső elkeseredésében Lin Dze-hszu kínai császári főbiztos könyörgő levelet küldött Viktória brit királynőnek, kérlelve, hogy állítsa le az illegális brit ópiumimportot. A kérés süket fülekre talált.
Tao-kuang kínai császárnak nem maradt tehát más választása, mint hogy erőszakkal szerezzen érvényt akaratának. 1839 áprilisában katonákat küldött Kantonba, hogy foglalják le a kikötőbe érkező illegális ópiumot. A tömeges rajtaütések során több mint 20 000 ládányi, azaz több mint 1200 tonna ópiumot koboztak el a Brit Kelet-Indiai Társaságtól – a törvénytelenül importált kábítószert a kínai hatóságok elégették, és semmiféle kárpótlást nem nyújtottak a brit kereskedőknek.
Ez eredményezte a két hírhedt ópiumháborút (1839-1842, illetve 1856-1860), amelyek brit győzelemmel végződtek, és megalázó koncessziókat eredményeztek Kína részéről. A háborúk nem élveztek azonban egyöntetű támogatást a brit politikai körökben sem.
Ahogy William Gladstone, aki később az ország egyik leghosszabb ideig hivatalban levő miniszterelnöke lett, írta naplójában 1840 májusában: „Rettegek az ítéletektől, melyeket Isten mérhet Angliára a Kína felé tanúsított nemzeti gonoszságunkért.”
Az első ópiumháború 1842-ben a nankingi egyezménnyel ért véget, amely Kína részéről anyagi kárpótlást biztosított Nagy-Britanniának, megnyitott további öt kínai kikötővárost a külföldi kereskedők előtt, és Hong Kong szigetét brit irányítás alá rendelte.
A Csing-dinasztia meghunyászkodása a brit követelések előtt rengeteget gyengített a császárság megítélésén a nép körében, de a kínai kereskedők között a megmaradt korlátozások is növekvő elégedetlenséget szültek. Az ópiumháborúk messze ható következményekkel jártak Kína történelmére nézve: a „megaláztatás évszázadaként” ismert kor kezdetét jelentették.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
