Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
2019. szeptember 26. 11:54 Múlt-kor
Robert Fortune, a botanikus titkos ügynök
A romokban heverő brit–kínai diplomáciai kapcsolatok sűrűjében találta magát ekkoriban egy szerény körülményekből felemelkedett skót botanikus, Robert Fortune. A gyermekkorát édesapjával kis birtokukon való gazdálkodással töltő férfi a növényekkel kapcsolatos tudásának nagy részét nem iskolában, hanem a gyakorlatban szerezte.
Idővel azonban felküzdötte magát a tudományos körökbe, és állást szerzett a nagy tekintélyű Londoni Kertészeti Társaság chiswicki kertészeténél.
1842-ben, az első ópiumháború végével a Kertészeti Társaság azzal bízta meg Fortune-t, hogy hároméves növénygyűjtési expedícióba kezdjen Kínában. Útja során az autodidakta tudós megismerkedett a kínai flórával és a teakertészetekkel, de ehhez betegségek sorát és egy-egy kalóztámadást is túl kellett élnie. Útjáról 1847-ben kiadott, „Háromévi vándorlás Kína északi tartományaiban” című könyvében számolt be.
Egyetlen nyugati személy sem merészkedett korábban olyan mélyre Kína területén, mint Fortune – még Fucsien tartomány legelzártabb vidékére, a Vuji-hegységbe is eljutott, amely Kína egyik első számú teatermelő vidéke volt. A skót férfi munkája hamar felkeltette a Brit Kelet-Indiai Társaság érdeklődését is.
A kereskedőtársaság úgy gondolta, ha a kínai magvak és cserjék brit kézbe kerülnének, és megtalálnák a módját a növény termesztésének, Nagy-Britannia akár át is vehetné Kína helyét a világ teakereskedelmében. Így hát megbízták azzal, hogy szerezzen minél több példányt a teacserjéből, illetve annak magvaiból.
A megbízás igen kockázatos volt, azonban Fortune akkori fizetésének ötszörösét ajánlották érte cserébe, továbbá az útközben begyűjtött bármely egyéb növény kereskedelmi jogait is, így a tudós aligha mondhatott volna nemet.
1848-ban Fortune elindult második kínai útjára, ezúttal azonban álcáznia kellett magát: kínai mintára vágatta haját, és a hagyományos helyi ruhákat öltötte magára. A Kínába való bejutás azonban csak a nehézségek kezdetét jelentette: meg kellett találnia a módját annak, hogyan csempéssze a zsákmányolt növényeket a brit fennhatóság alatt lévő Indiába.
Fortune végül sikeresen összegyűjtött 13 000 teacserje-példányt és további 10 000 magvat, és az ország határain kívülre juttatta őket. Előfordult, hogy kínai teatermesztőket is magával vitt, hogy átadhassák tudásukat, valamint módszereiket és feldolgozóeszközeiket a briteknek.
Első kicsempészési kísérlete során a legtöbb teacserje-csíra elpusztult az út során. Többszöri próbálkozás után végül a terrárium egy korai változata, az úgynevezett Wardian-üvegkalitka hozta meg a sikert. Fortune több mint 20 000, nem őshonos teanövényt ültetett el India Dardzsiling régiójában.
A mai napig a teáról nevezetes indiai államban aztán a britek megtalálták a tea termesztésének és feldolgozásának legjobb módjait, amivel megtörték Kína több évszázados monopolhelyzetét a növény felett. A Kínában termelt tea mennyisége az említett negyedmillió tonnáról hamar mindössze 41 000-re esett, amelyből csupán 9000 tonnát sikerült évente exportálni.
Kína hamar reménytelenül lemaradt a teakereskedelmi versenyben, ahogy Hollandia és az Egyesült Államok is követte a brit példát, és megszerezték saját mintapéldányaikat a teacserjéből.
A britek titkos művelete, a teamonopólium összeomlása és az ópiumháborúkban kiharcolt egyenlőtlen külkereskedelmi feltételek végső soron akkora negatív spirálba taszították Kína gazdaságát, amelyből egészen az 1950-es évekig nem találta meg a kiutat (és ekkoriban is rendkívül súlyos árat fizetve érte).
Mára – csaknem 170 évvel később – sikerült eljutnia oda Kínának, hogy ismét a világ legnagyobb teaexportőrének nevezheti magát.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
