Ősi bánya bizonyítja a kínai bronzkor önálló fejlődését
2026. június 20. 11:05
A Hupej tartománybeli ősi Tunglusan rézbánya feltárásainak legújabb összegzése végleg bizonyítja, hogy a kínai bronzkor nem külső hatásra, hanem önálló, rendkívül fejlett mérnöki tudás révén alakult ki. A több mint ezer éven át működő, egyedülálló épségben fennmaradt bányakomplexum azonosítása megoldotta a kínai régészet egyik legrégebbi rejtélyét, választ adva a Sang-kori bronztárgyak alapanyagának eredetére.
A kínai történettudományt évtizedeken át foglalkoztatta a kérdés, honnan származott a korai dinasztiák idején felhasznált hatalmas mennyiségű réz. Amikor 1928-ban a Honan tartománybeli Anjang közelében, a Jinhszü romoknál háromezer-háromszáz éves, monumentális bronztárgyakat - köztük egy több mint nyolcszázharminc kilogrammos üstöt - tártak fel, a nyersanyag egyértelmű forrásának hiánya miatt több kutató feltételezte a kínai bronzművesség külföldi, esetlegesen nyugati eredetét.
Az áttörést a Hupej tartományban található Taje város közelében fekvő Tunglusan ősi rézbánya 1970-es évekbeli azonosítása hozta meg, amelynek folyamatos és módszeres feltárása napjainkra bizonyította az önálló és fejlett helyi fémfeldolgozó ipar létezését.
Vu Hung-tang, az 1970-es évekbeli első ásatások veterán régésze a lapnak nyilatkozva rámutatott: a Tunglusan bányászati és kohászati komplexum a Sang-dinasztia (Kr. e. 16–11. század) idejétől egészen a Nyugati Han-dinasztia (Kr. e. 206 – Kr. u. 24) koráig működött. Az egyedülállóan hosszú üzemidő alatt egy hiánytalan termelési lánc épült ki. A szakemberek eddig több mint száz bányászati és olvasztási helyszínt, valamint kétszázötvennél is több ősi sírt tártak fel.
Jelenleg ez az egyetlen ismert ókori kínai rézbánya, amelynek közelében maguknak a bányászoknak a temetőjét is megtalálták. A mindössze háromszáz felszínre hozott lelet szigorú társadalmi tagozódásra utal: a bányamérnökök és a felügyelők sírjaiból értékes jáde- és bronztárgyak kerültek elő, míg a csekély leletanyag alapján a fizikai munkások rendkívül zord körülmények között éltek.
Az infrastruktúra fejlettségét és a korabeli munkaviszonyokat egy 2012-es felfedezés is megvilágítja, amelynek során Csen Su-hsziang, a Hupej Tartományi Kulturális Örökségvédelmi és Régészeti Intézet kutatója kollégáival harmincöt ősi, mezítlábas lábnyomot azonosított. A leghosszabb, huszonhat centiméteres lenyomat mélységéből és a környező talajviszonyokból a kutatók arra következtetnek, hogy az ókori bányászok súlyos terheket cipelve keltek át a nedves területeken.
A lelőhely technikatörténeti jelentőségét növeli, hogy bár a feltárt aknák és bányajáratok némelyike a hatvan-nyolcvan méteres mélységet is eléri, a járatokon belül eddig nem találtak emberi maradványokat. A régészek szerint ez az adat egyértelműen igazolja a komplexum magas szintű, biztonságos mérnöki tervezését, amelynek köszönhetően a több évszázados működés során sikerült elkerülni a súlyos, tömeges földalatti omlásokat és baleseteket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
