Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Öldöklés Isten nevében – a droghedai vérfürdő

2015. szeptember 25. 14:12

<

Nincs kegyelem

Nem Cromwell levelezése azonban az egyetlen, amely rendkívüli forrásértékkel bír az események rekonstrukciója kapcsán. Garrett Dungannek, a városi helyőrség egyik katonájának különösen visszafogott leírása némiképp ellentmond Cromwell számvetésének. Dungan is megállapítja a parancsnok felelősségét a helyőrség lemészárlásában, azonban hozzáteszi azt is, hogy „sokan megmenekültek a (támadó csapatok) tisztviselőinek és katonáinak köszönhetően.” Úgy tűnik, nem minden New Model Army-katonának egyezett a véleménye Cromwell-lel az ellenséggel való bánásmódot illetően.

Dungan visszaemlékezésében tényként említi meg, hogy a monarchiapárti hivatalnokok egy csoportja még életben volt 24 órával a támadást követően, ez azonban összhangban áll azokkal a jelentésekkel, amelyek szerint az ő kivégzésükre csak néhány nappal Drogheda eleste után került sor. Nicholas Bernard, egy királyságpárti anglikán lelkész tudósításában leírja, hogy az összecsapások során a köztársasági erők belőttek a háza ablakán, ahol mintegy harminc protestáns keresett menedéket. A katonák rajtaütést hajtottak végre az épületen. A parlamenti csapatok golyói egyet megöltek, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek a bujkálók közül. A házban elrejtőző személyeket végül egy angol hivatalnok gondviselésszerű közbelépése mentette meg. A tisztviselő ugyanis felismerte a lelkészt, és protestánsként azonosította társait. A város katolikus lakossága nem élvezett volna hasonló védelmet.

Bernard visszaemlékezése szerint a csapatok tehát a házakba bezárkózott civilekre is lőttek, ellentétben a hivatalos jelentésekkel, amelyekben azt állították, hogy a parlamenti erők csak fegyveresekre céloztak. A civil lakosok elleni atrocitások megtörténtét támasztja alá, hogy a királyság II. Károly által véghezvitt restaurációját követően beadott kártérítési kérelmek között megtalálhatók olyan beadványok, amelyekben „Droghedában Őfelsége szolgálata közben” megölt királypárti személyek hozzátartozói nyújtottak be. A droghedai ostrom alatt meggyilkoltak között találjuk többek között Henry Mortimert, egy helyi tanácsadót is, akit a dokumentumok tanúsága szerint „körülbelül 70 éves korában öltek meg.” Aligha azért, mert tevékenyen részt vett a támadók elleni harcban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Öldöklés Isten nevében – a droghedai vérfürdő

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra