Nem csak a törvények, de a kétszínűség és az önfényezés királya is volt Hammurapi
2020. október 12. 17:43 Múlt-kor
A máig mintaként szolgáló törvények
Hammurapi nagy kiterjedésű törvénykönyve az épületek biztonságától az öröklési ügyeken át a rabszolgák fegyelmezésének módjaiig és a korabeli állatorvosok bérezéséig (például hogy ökrön, illetve majmon végrehajtott beavatkozásért mennyi pénzt kérhetnek) az élet rengeteg különféle területét szabályozta.
A közhiedelemmel ellentétben nem Hammurapié volt a történelem első törvénykönyve, és nem is tekinthető teljességgel az „övének” – számos olyan rendelkezést is tartalmaz, amelyet elődei hoztak. Hammurapi sztéléi azért gyakoroltak maradandó hatást a jogtörténetre, mert a jogra alapuló állam képét testesítették meg – a rajtuk szereplő törvények mindenkire érvényesek voltak.
„Számos olyan törvény van, amelyet ma túlzónak, vagy egyenesen barbárnak tartanánk, mások azonban a perifériára szorult csoportok iránti törődésről és felelősségérzetről tanúskodnak” – mondta el Diamond.
Több olyan elemet is tartalmaz az ókori király törvényrendszere, amely napjaink törvényeiből is ismerős lehet. Jó példa erre azon elv, miszerint bizonyítékokra és más megerősítő tényezőkre van szükség ahhoz, hogy valakit bűncselekmény elkövetésével vádoljanak meg. „Az ártatlanság vélelme ma is érvényes” – mondta Diamond. Hammurapi törvényei emellett a történelem első ismert gyermektartási fizetési kötelezettségeit is tartalmazzák.
Hammurapi, a jóságos uralkodó
A törvénykönyv bizonyos szempontból maga is a király népszerűsítésének eszköze volt, amelynek segítségével bölcs, jószándékú uralkodóként állíthatta be magát népe előtt. Hammurapi fennmaradt kőoszlopainak egyike ezt hangsúlyozandó, a király Samas napistennel való találkozását is ábrázolja.
„Aligha lehet kétség afelől, hogy Hammurapi az alattvalóit védelmező, igaz uralkodónak is akart látszani, az istenek földi helytartója, hadvezér, építő és legfelsőbb bíró mellett” – mondta el Diamond.
És habár Hammurabi volt talán a történelem egyik első nagy politikai önfényezője, az önmagáról kreált kép nem csupán szóbeszédre alapult. Olyan uralkodó volt, aki valóban jót akart népének: hivatalnokaival folytatott levelezésében hangsúlyozta, hogy bárki, aki úgy érezte, a bírói igazságtalanok voltak vele szemben, a királyhoz fellebbezhettek. Van De Mierloop szerint „garantálta, hogy minden ember igazságos ítéletben részesül, és senkinek sem kell félnie a hatalmától.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
