Nélkülünk döntöttek rólunk, avagy így zárta le a törökök magyarországi uralmát a karlócai béke
2022. január 26. 18:10 Németh Máté
Hol voltak a magyarok?
A tárgyalódelegációnak nem volt magyar tagja, ami annak fényében különös lehet, hogy Karlócán mindenekelőtt az országunk sorsáról döntöttek.
Ez abból a szempontból pedig még érdekesebbnek tűnhet, hogy az 1681-ben ülésező soproni országgyűlés 4. törvénycikkelye kimondta: a bécsi udvar a Portával csak a magyarok közreműködésével léphet békére.
A magyarok eleinte bizonytalanul álltak a nemzetközi törökellenes hadjárat sikeressége és a keresztény csapatok elhivatottsága előtt.
Az események előrehaladtával azonban – látva a Habsburgok elkötelezettségét – tízezrével vettek részt a harcokban magyarok is, de a császár bizalmatlanságát nem sikerült eloszlatni, aki sem azt nem engedte, hogy önálló magyar haderő alakuljon meg, sem azt, hogy a béketárgyalásra képviselőt küldjenek.
Bár a soproni törvénycikkelyt nem írták fölül, Lipót úgy határozott, a törökkel német-római császárként tárgyal, nem pedig magyar uralkodóként, így a határozattal sem kellett foglalkoznia.
Magyar tehát nem volt a helyszínen, megjelent viszont Wolfgang zu Öttingen birodalmi gróf, akinek békekövetté nyilvánítása általános megdöbbenést és derültséget keltett, hiszen nemhogy nem volt semmiféle diplomáciai tapasztalata, de a tárgyalás nyelvét, az olaszt sem beszélte.
A kinevezését hozzáértése helyett sokkal inkább annak köszönhette, hogy Lipót gyermekkori játszótársa volt.
I. Lipót császár
Rajta kívül a testőrség parancsnoka, Leopold Schlick gróf, valamint Luigi Ferdinando Marsigli mérnök-ezredes képviselte a Habsburgokat. A török követtel, Rami Mehmeddel külön-külön tárgyalt a diplomáciában járatos Frigyes Ágost lengyel király, I. Péter orosz cár, illetve a velencei dózse által küldött képviselők.
Az oszmánokkal ugyanis nem a Szent Liga tárgyalt, hanem annak tagjai országonként, így ezen megbeszélések és alkudozások külön-külön zajlottak, illetve azt is tisztázták, hogy a tárgyalások végén nem közös szerződésbe foglalják az esetleges eredményeket, hanem külön okmányokban fektetik le őket.
A bölcsen és okosan közvetítő William Paget angol lord tompította a felek közötti ellentéteket: nem véletlenül szokták őt a konferencia kulcsalakjaként emlegetni.
Annak érdekében, hogy a tanácskozás zökkenőmentesen haladjon, a felek előbb neki, illetve holland kollégájának, Jacob Colyernek adták át javaslataikat, ők azokat átböngészve egyből negligálták a képtelennek tartott követeléseket.
Tekintve, hogy a helyszín egyik fél országának központjához sem esett közel, a követek amellett, hogy nagy önállósággal rendelkeztek, igen részletes utasításokat kaptak a felmerülő kérdéseket illetően.
Ennek ellenére azonban a lényeges döntések meghozatala előtt futárt kellett küldeni az „anyaországba”, ami az eredetileg három hetesre tervezett tanácskozás idejét igencsak megnövelte.
A hosszú, csaknem három hónaposra nyúló tárgyalás alatt a tél is beköszöntött Karlócára, s a kíméletlen időjárás miatt a személyzet több tagja megfagyott. Végül 1699 januárjában pont került a munkafolyamat végére, és ezzel együtt lezárult hazánkban a hosszúra nyúlt török kor.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
