Milyenek voltak a középkori választások?
2016. március 30. 09:10 Múlt-kor
A lefejezés rémképe
Amikor 1125-ben a német fejedelmek összegyűltek, hogy új királyt válasszanak az elhunyt V. Henrik megüresedett helyére, az ülést vezető mainzi érsek kijelentette, hogy minden uralkodóaspiránst lefejeztet, aki kifogásolni meri királlyá választott riválisa uralkodóvá történő kinevezésének jogszerűségét.
Az egyházi elöljáró kijelentése kiválóan rávilágít azokra az okokra, amelyek miatt a középkorban a szavazásokat egyhangú döntés esetén fogadták el. A választások ugyanis a korabeli felfogás szerint Isten akaratát fejezték ki (aki az embereket keresztül nyilatkozott meg), ebből pedig természetes módon következik, hogy egy szoros eredmény azt jelentette: a jelöltek és a választók sem az Úr akarata szerint cselekszenek.
A másik ok gyakorlatiasabb megfontolásokra volt visszavezethető: semmi garancia nem volt arra, hogy a vesztes fél (aki azonban kapott szavazatokat) elfogadja az eredményt. Ez a félelem állt a mainzi érsek 1125-ben tett kijelentésének hátterében. Mint kiderült, az aggodalom nem volt alaptalan: egy évvel később az egyik sikertelen pályázó valóban III. Lothár trónjára tört.
A már említett 1271-es pápaválasztások a választásra jogosultak kétharmadának szavazatára volt szükség ahhoz, hogy az egyik jelölt az egyházfői székbe kerülhessen. Mivel azonban fenn kellett tartani az egyhangúság látszatát, a szavazócédulákat még azelőtt elégették, hogy az eredményt kihirdették volna, így aztán senki sem tudta, ki hogyan szavazott.