Milyen veszélyek fenyegették a hétköznapi embereket a középkorban?
2024. február 25. 13:20 Múlt-kor
Az apokalipszis legszörnyűbb lovasa
„Nyögések és sírás közt fejtegettük, hogy könnyebb lett volna kard által meghalnunk, mint éhezés útján feloszlatni testünk eresztékeit, és a test és lélek egységét” – emlékezett vissza írásában szomorúan Rogerius mester az 1241-1242-es esztendőkre, amikor a Magyar Királyságot elözönlötték a mongol hadak, amelyek nyomában szörnyű éhínség ütötte fel a fejét.
A betörő nomádok ellen az erdők avarjában rejtőzködő magyarok közül sokan füveken, bogyókon, gyökereken, tobozokon tengődtek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)
Ínyenc falatnak számított minden rothadt fokhagyma, amelyet az elpusztított paraszti gazdaságok romjai közt találtak.
Az éhínség kínkeserves átka ugyanakkor nem csupán a hadjáratok nyomában vetette fel a fejét. A középkor évszázadaiban őseink extrém módon ki voltak szolgáltatva az időjárás szeszélyeinek.
Egy-egy túlságosan csapadékos, hűvös nyár reménytelenül lecsökkenthette a gabonafélék terméshozamát, ami pedig a népesség zömét igen súlyosan érintette.
536-ban egy hatalmas – vulkánkitörés következtében kialakuló – „felhő” például annyira eltakarta a napot Eurázsia egyes részei felett, hogy zuhanórepülésbe kezdett a hőmérséklet. Nyáron egyes helyeken fagypont körül alakult, Írországban 536 és 539 között például nem volt lehetséges kenyeret sütni.
A földműves társadalomba beleivódott az éhínségektől való félelem, az apokalipszis legszörnyűbb lovasa elleni egyetlen védekezési mechanizmus akkoriban a buzgó imádság volt.