Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Aldo Moro a Vörös Brigádok fogságában

Aldo Moro a Vörös Brigádok fogságában

A szociális és gazdasági problémákkal küszködő olasz társadalomnak a hetvenes évekre olyan terrorhullámmal kellett szembenéznie, amely alapvető befolyással volt az ország további sorsára. Az elhatalmasodó szélsőjobboldali és szélsőbaloldali erőszak szinte a mindennapok biztonságát veszélyeztette. A legsúlyosabb merényletet, a 85 halottal és 200 sebesülttel járó bolognai robbantást tulajdonképpen már nem is ekkor, hanem a nyolcvanas évek legelején, 1980. augusztus 2-án követték el az újfasiszta Forradalmi Fegyveres Egységek (Nuclei Armati Rivoluzionari) terroristái. Az államra mért csapás erejét, annak politikai következményeit tekintve azonban az 1978. március 16-tól május 9-ig tartó közel két hónap időszaka volt a legtragikusabb. Azzal ugyanis, hogy a Vörös Brigádok nevű szélsőbaloldali terrorszervezet kivégezve az ötfős testőrségét (Giulio Rivera, Francesco Zizzi, Domenico Ricci, Oreste Leonardi, Raffaele Iozzino) elrabolta, fogságban tartotta, majd meggyilkolta Aldo Moro kereszténydemokrata pártelnököt, valósággal sokkolta Olaszországot.

Az évtized terrorcselekményei közötti lényeges különbség az volt, hogy míg az újfasiszta akciók többnyire a „minél súlyosabb, annál jobb” elgondolást követték – amelyek vonatrobbantásokat, tömegrendezvények elleni vérontásokat, pokolgépes támadásokat jelentettek –, addig a szélsőbaloldali erőszak döntően egyes, az államhatalmat (és ezen keresztül a kapitalizmust) szimbolizáló személyek ellen nyilvánult meg.

A Vörös Brigádok számára a második világháborút követő politikai rendszer és az azt mintegy szimbolizáló kereszténydemokrácia megsemmisítendő célpontot jelentettek. A terrorszervezet a nagyiparosok, bírók, ügyészek ellen elkövetett merényletek után meghatározó kereszténydemokrata politikusokat vett célba, így Giulio Andreotti kijelölt kormányfőt, Amintore Fanfani szenátusi, illetve Moro pártelnököt.

Miért pont ő?

A hetvenes évek közepére a Vörös Brigádok legfontosabb célja az lett, hogy a fegyveres harcot ne csak szimbolikusan, hanem ténylegesen is az „állam szíve ellen” fordítsa. Az események idején belügyminiszteri tisztséget betöltő kereszténydemokrata Francesco Cossiga szerint Andreotti sokáig első helyen szerepelt a terroristák listáján, hiszen elrablásával azonnal lefejezhették volna a demokratikus kormányt. Andreotti és Moro is biztonsági őrizettől védve közlekedett a városban, azzal a különbséggel, hogy amíg a pártelnök és testőrei még nem rendelkeztek páncélozott személygépkocsival, a kormányfő már igen. Ráadásul utóbbinak a városon belüli mozgása, szokásai valamivel komplikáltabbá tettek volna egy ellene irányuló támadást. Az akció technikai kivitelezésének tervezése során mindezeket bizonyosan számba vették, ám a döntés meghozatalakor a politikai szempontok jóval fontosabbaknak bizonyultak.

Adriana Faranda egykori terroristanő úgy idézte fel a történteket, hogy Moro volt az a politikus, akire az évtizedek óta hatalmon lévő kereszténydemokrácia intellektuális vezetőjeként tekintettek. Nem véletlen tehát, hogy az emberrablást követően a Vörös Brigádok első kommünikéje is arról írt, hogy ő volt „az olasz népet harminc éve elnyomó kereszténydemokrata rezsim” legtekintélyesebb vezető tisztviselője, „teoretikusa” és vitán felül álló, nem csekély kormányzati tapasztalattal rendelkező „stratégája”. A támadás reggelén a kiszemelt áldozat éppen arra a képviselőházi bizalmi szavazásra igyekezett, amely Andreotti negyedik, tisztán kereszténydemokrata kormányának támogatásáról volt hivatott dönteni.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. nyár számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. nyár: Hírhedt emberrablások

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra