Az 1751. évi karneválon rendkívüli szenzáció várta a Velencébe látogatókat. Az ünnepségsorozat csúcspontján egy igazi híresség érkezett a városba: Klára kisasszony, akiért olyan magas rangú előkelőségek rajongtak, mint II. Frigyes porosz király, I. Ferenc és Mária Terézia, valamint XV. Lajos francia király. Festmények, szobrok, versek és dalok születtek róla, de még a parókadivatra is hatással volt. „Fellépéseire” mindenhol tódult a nép, mindenki látni akarta, hisz emberemlékezet óta ő volt az első orrszarvú Európában.

Egészen a XVIII. század közepéig az európai emberek számára az orrszarvú a bibliai behemóttal és a mesebeli egyszarvúval együtt szinte kizárólag a képzelet birodalmában létezett. Sokan azt hitték, hogy úgy néz ki, mint egy négylábú középkori lovag: a hátán páncélszerű bőr, a lábait hüllőszerű pikkelyek borítják, és két félelmetes szarva van, az egyik ráadásul a háta közepén. Ezért a tévhitért nagyrészt Albrecht Dürer volt a felelős, aki ugyan soha nem látott orrszarvút, de eljutott hozzá annak az 1515-ben Lisszabonba hozott példánynak a leírása, amely alapján a híres rajzát készítette. A lisszaboni orrszarvú nagyon hamar elpusztult, elsüllyedt a hajó, amely Itáliába szállította volna.

Az ezt követő két évszázadban pedig hasonlóan rövid élet jutott az Európába érkező összes nagy testű, egzotikus állatnak. Amennyiben túlélték a hónapokig tartó hajóutat, a hűvösebb klíma és a fogság gyorsan végzett velük, így csak keveseknek lehetett közvetlen tapasztalata a rinocéroszok kinézetéről. Dürer rajzát viszont – a róla készült, széles körben elterjedt metszetek révén – szinte mindenki ismerte, így évszázadokon keresztül ez az ábrázolás határozta meg az orrszarvúról alkotott elképzeléseket.

A holland vállalkozás

1738-ban Jan Albert Sichterman, a Holland Kelet-indiai Társaság bengáli régiójának igazgatója különös ajándékot kapott az intézőjétől: egy árván maradt orrszarvúkölyköt, amelynek anyját egy vadászat során ejtették el. A kis rinocérosz háziállatként nevelkedett a Sichterman-rezidencián, hozzászokott az emberekhez, és egészen addig nem okozott gondot, amíg olyan nagyra nem nőtt, hogy már félő volt, kárt okoz a házban és a kertben, ahol naphosszat szabadon kóborolt. Ekkor Sichterman a társaság egy éppen nyugdíjba vonuló kapitányának, Douwe Moutnak ajándékozta az állatot, aki gondolt egy merészet, és magával vitte Hollandiába.

Hajójuk 1741 júliusában érkezett meg a rotterdami kikötőbe. A kapitány elsőként istállót és legelőt bérelt Amszterdam külterületén, és igyekezett zavartalan akklimatizációs időszakot biztosítani védencének. Egy év múlva már a közeli Leidenben mutatta be. Itt a Petrus Camper nevű zoológushallgató szinte naponta látogatta, és a kezéből sárgarépával etette az állatot, közben nemcsak érzékeny rajzokat, de aprólékos feljegyzéseket is készített a viselkedéséről.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. nyár számában olvasható.