Miért kellettek annyira a nácik térképei az amerikaiaknak a II. világháború végén?
2021. október 18. 07:25 Múlt-kor
A kincs kimenekítése
A következő napok során a HOUGHTEAM nagyszabású „mentőakciót” hajtott végre: a környéken lévő különböző amerikai egységektől kölcsönöztek teherautókat, kisrepülőket és katonákat, valamint német civilek tucatjait is bevonták a rakodási munkába. Május 8-ára – a német megadás hivatalos napjára – 35 két és fél tonnás kapacitású teherautóra való térképet, adatot és mérőeszközt menekítettek a 120 kilométerre délre található Bambergbe, amely már biztonságos helyen, a leendő amerikai megszállási zónában volt. Június 1-jéig összesen 250 tonnányi zsákmányolt anyagot szállítottak el Saalfeldből és más türingiai rejtekhelyekről.
Hough új főhadiszállást rendezett be csapatának a bambergi városházán, és csaknem egy holdnyi raktárterületet foglalt le, hogy legyen hol rendszerezniük az anyagokat. Itt a teljes mennyiséget leszűkítették 90 tonnányi térképre, légi felvételre, kiváló minőségű geodéta eszközre és nyomtatott adatra, amelyet 1200 ládába csomagolva szállítottak el az amerikai hadsereg Térképészeti Szolgálatának washingtoni központjába.
A zsákmány teljes körű geodetikus információt tartalmazott egy tucatnál is több európai országról, többek között a Szovjetunió európai területeiről, és több egyéb országról is a Közel-Keleten, illetve Észak-Afrikában. Hough később úgy becsülte, ez az információ 95%-ban újdonság volt az amerikai haderő számára. A közel 100 000 „átlagos” térkép részletesen lefedte Európát és a Szovjetuniót (annak ázsiai területeit is beleértve), Észak-Afrika egyes részeit, valamint néhány egyéb területet a világ különböző tájain.
A Vörös Hadsereg július 2-án vonult be Saalfeldbe – az előző napon még zajlott a HOUGHTEAM mentőakciója.
A hatalmas zsákmány részét képezte az iratok és térképek tömkelege mellett hét hatalmas, sztereoplanigráfnak nevezett műszer is. E bonyolult eszközök arra szolgáltak, hogy segítségükkel több légi felvétel alapján topográfiai térképeket készítsenek egy adott területről. A korban csúcstechnikának számító masinák számtalan tekerővel és állítható karral voltak ellátva, és felállítva egy egész szobát kitöltöttek – kezelésükhöz két emberre volt szükség.
A sztereoplanigráfok lencsék és szűrők bonyolult, egymást átfedő rendszerével mérték le az ábrázolt terep különböző pontjai közti távolságokat és magasságkülönbségeket. A Saalfeldben zsákmányolt darabokat a neves német optikai cég, a Zeiss gyártotta, Hough pedig összesen félmillió dollárra (mai árfolyamon mintegy hétmillió dollár, azaz csaknem 2,2 milliárd forint) becsülte értéküket.
Hough semmit sem bízott a véletlenre: egy saalfeldi bútorgyárral készíttetett robusztus szállítóládákat, egyik tisztjével pedig elhozatott egy mérnököt a Zeiss központi irodájából, hogy felügyelje a drága optikai berendezés szakszerű szétszerelését és elcsomagolását.
Május vége felé, amikor a Saalfeldben megtalált anyagok nagy része már biztonságban volt az amerikai zónában, Hough egy vasárnapot végre kiadott az embereinek pihenőnapként – ez volt március óta az első. A megelőző néhány hét rohanása után bizonyára neki is szüksége volt egy kis feltöltődésre. Naplójában feljegyezte, hogy szép tavaszias idő volt, és a délnémet táj idillinek tűnt. Az utcán még lehetett látni hazafelé tartó, egyenruhás német katonákat – málhazsákjuk még a hátukon volt, fegyver azonban már nem volt náluk.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
