Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
2019. május 29. 14:35 Múlt-kor
Mulandó hóbort
A rikítóan figyelemfelkeltő viselet egyik magyarázata lehet a 14. századi fekete halál, melynek során a bubópestis Európa lakosságának 30-60 százalékával végezhetett. Könnyen lehet, hogy az egyáltalán nem szerény viselet a szűkös idők utáni fellendülésre adott reakció volt.
Egy emberöltőnyi gyászt követően a következő, kisebb létszámú nemzedéknek több pénze maradt az öltözködésre – a tendenciát az 1950-es és 1960-as évek radikálisan újító divatjához lehet hasonlítani, amely a második világháborúra adott válasz volt.
Napjaink folyamatosan változó öltözködési szokásaihoz képest a „poulaine” rendkívül sokáig volt divatban, csaknem egy évszázadon keresztül. Ezt könnyebb megérteni annak figyelembe vételével, hogy a középkorban meglehetősen lassan terjedt a kultúra, városról városra és országról országra, széles körben terjesztett média nélkül.
Egészen a 18. század végéig megfigyelhető, hogy az új divathullámok a társadalom legfelsőbb osztályainak körében keletkeztek, majd lassan „csordogáltak” lefelé a lakosság többi részéhez – a városokon kívülre gyakran évek múltán értek csak el.
Az angol korona végül azért avatkozott bele ebbe a folyamatba, mert a hosszú cipőorrok igencsak buja értelmezést is magukban hordoztak: az emberek elkezdték úgy tartani, minél férfiasabb valaki, annál hosszabb cipője orra.
Az országgyűlés úgy határozott, hogy a fallikus cipőorrok egyet jelentenek a nyilvános meztelenkedéssel, és számos divattal kapcsolatos törvényt hozott.
„A lordok osztálya alatt semmilyen személy, beleértve a lovagokat, nemeseket és földesurakat, nem hordhat olyan köntöst, zekét vagy kabátot, amely nem takarja el a nemi szervet és a feneket. Nem hordhatnak emellett semmiféle cipőt vagy csizmát, amelynek két hüvelyknél hosszabb pikája van. Semmilyen szabó nem készíthet ilyen rövid ruhadarabot, vagy kitömött mellényt, és semmilyen cipész nem készíthet ilyesfajta pikát” – szól az 1463-as törvény.
Az egyetlen másik város, amely törvényi erővel lépett fel a hosszú orrú cipők ellen, Párizs volt, ahol már 1368-ban hasonló tiltás lépett életbe.
Hogy a törvények miatt, avagy azoktól függetlenül, a „poulaine” az 1470-es évekre kiment a divatból. VIII. Henrik uralkodása idején a nyugat-európai cipődivat éles fordulatot vett, és a téglaszerű, széles orrú lábbeliket részesítette előnyben.
Ahogy ezek is egyre komikusabbá kezdtek válni, úgy született meg az ezekre vonatkozó törvényi korlátozás is, ami azt is magával vonta, hogy királyi ellenőrök járták a városokat, és mérték a férfiak cipőinek szélességét.
A kimondottan hegyes orrú cipőknek Nagy-Britanniában volt egy rövid feltámadása az 1950-es években, az úgynevezett „winklepicker” („csigaszedő”) formájában. A korabeli rockzene-rajongók körében bevett lábbelik orrát szintén szokás volt kitömni papírral vagy pamuttal, hogy hegyes orruk magasan maradjon.
E cipőstílus időről időre újra előkerül, azonban a középkorihoz hasonló mértéket ezidáig nem öltött az orrok mérete, és törvényekről sem tudni, amelyek korlátozni igyekeznének viselésüket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
