Mi lett a II. világháború után a döbbenetes mennyiségű fegyverzettel?
2018. november 27. 17:51 Múlt-kor
Kézifegyverek a harctéren és civil kézben
A Sturmgewehr–44 német gépkarabély óriási előrelépést jelentett a gyalogsági fegyverzet területén – voltaképpen az első valódi, modern gépkarabély volt, amely a második világháború során a gyalogos csapatoknak vegyesen kiosztott teljes erejű puskalőszert tüzelő, ismétlő vagy félautomata szerkezetű puskák és a jóval kevésbé erős és pontos pisztolylőszert nagy tűzgyorsasággal tüzelő géppisztolyok legjobb tulajdonságait vonta össze egy köztes lőszertípus formájában. A fegyvertípus háború utáni egyenes ági leszármazottainak a spanyol CETME, majd a nyugatnémet Heckler & Koch gépkarabélyok tekinthetők (a népszerű hiedelemmel ellentétben a szovjet AK–47-eshez és továbbfejlesztéseihez vajmi kevés köze van műszakilag).
Magukat a fennmaradt Sturmgewehr–44 példányokat számos ország alkalmazta különféle kapacitásokban a háború után: a keletnémet rendőrség (Volkspolizei) félkatonai egységei egészen az 1960-as évek elejéig használták, ezután voltaképpen technológiai visszalépés következett a szovjet PPS–41 géppisztolyra való váltással. A fegyvereket hivatalos rendszerbe állítás nélkül néhány évig használta korlátozott számban a Csehszlovák Néphadsereg, amely az 1950-es években rendszeresített saját gépkarabélyt a vz. 58 formájában, valamint a Francia Idegenlégió.
Nagyobb számban alkalmazta a Sturmgewehr–44-et Jugoszláv Néphadsereg, ahol egyes ejtőernyős egységeknél az 1980-as évekig rendszerben maradt, és a hozzá való ritka 7,92×33 milliméteres lőszer is gyártásban maradt az országban. Ezek a fegyverek néhány évre raktárba kerültek, majd egy részüket eladták baráti rezsimeknek Afrikában és a Közel-Keleten. A Jugoszláviában maradt példányok feltűntek a délszláv háború során az 1990-es években, míg a Szíriába exportált példányok az ország 2011 óta tartó polgárháborújában számos alkalommal láthatók voltak különféle fegyveresek kezében.
Köztudott, hogy a háború utáni katonai blokkok – a NATO és a Varsói Szerződés – körvonalazódásával a győztes hatalmak nagyszámú, de már modernebb eszközökkel való leváltás alatt álló típusait rendszerint átvették az új szövetségi rendszerekbe betagozódó korábbi legyőzöttek. Így került rendszeresítésre az olasz hadseregnél nagyszámú amerikai M1 Garand félautomata puska, és így váltották fel a háború utáni Magyar Honvédségben (1951-től Magyar Néphadsereg) a Magyar Királyi Honvédségtől származó fegyverzetet a háború híres szovjet típusai, mint a Moszin-Nagant ismétlőpuska vagy a PPS–41 géppisztoly (amelyeket aztán a szovjet csapatok ellen alkalmaztak a felkelők 1956-ban).
A különféle szovjet típusok gyártása a háborút követően tovább folyt többek között az 1949-től kommunista Kínában, a kínai és eredeti szovjet példányok pedig a vietnámi háborúban a Dél-Vietnámban harcoló kommunista gerillák fő fegyverzetét képezték (Észak-Vietnám reguláris egységei, a Vietnámi Néphadsereg szintén szovjet és kínai eredetű, ám meglehetősen korszerű technikával rendelkezett). A Szovjetunió emellett a hidegháború során régebbi fegyvereit gyakran adta el más baráti rezsimeknek is, így a második világháborút idéző fegyverek számos hadszíntéren bukkantak fel Afrikában és a Közel-Keleten is.
A nyugati fegyverzet is hasonlóan időtállónak bizonyult: a híres amerikai Thompson-géppisztoly egyszerűbben és olcsóbban gyártható alternatívájaként kifejlesztett M3 „zsírzóprés” (Grease Gun) egészen a legutóbbi évekig használatban maradt a Fülöp-szigetek hadseregénél, a legendás, csehszlovák szakemberekkel közösen fejlesztett brit Bren-golyószórót pedig csupán 2006-ban vonták ki a rendszerből az egyik utolsó felhasználójánál, az Ír Köztársaság hadseregének tartalékos egységeinél.
A világháborús kézifegyverek a civil piacon is számos helyen (ahol a törvények erre lehetőséget adtak) arattak sikert megbízhatóságuk és sokszor igen kedvező áruk miatt. A brit haderő számos .303-as kaliberű Lee-Enfield ismétlőpuskát alakított át az 1970-es években a 7.62×51 milliméteres NATO-sztenderd lőszert tüzelő L42A1 mesterlövészpuskává az 1970-es években, ezekkel párhuzamosan pedig Enfield Envoy néven a civil sportlövész-, illetve vadászpiacra is alakítottak át példányokat – lényegesen igényesebb kivitelben –, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek.
A Szovjetunióban és utódállamaiban napjainkig tartó népszerűséget vívott ki magának a háború végén kifejlesztett SzKSz karabély, amelyet a katonai szolgálatban hamar kiszorított az AK–47-es gépkarabély (a Szovjetunió széthullása után ennél is nagyobb népszerűségre tett szert a fegyver az Egyesült Államok és Kanada civil piacán). A leghíresebb, civil piacra került világháborús kézifegyver talán az az olasz Carcano 91/98-as karabély, amellyel Lee Harvey Oswald lelőtte John F. Kennedy amerikai elnököt 1963-ban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
