Melyik volt a „történelem legrosszabb éve”?
2018. november 19. 18:06 Múlt-kor
A történelem számos korszakára mondják a világ különféle tájain, hogy „a legrosszabb” – háborúk, járványok, éhínségek, természeti katasztrófák, népirtások egész sora alkotja az emberiség legsötétebb időszakait. Örök kérdés, hogy lehet-e objektív módon összehasonlítani és osztályozni ezeket – a Harvard Egyetem kutatója, Michael McCormick régész és középkor-szakértő egy nemrég megjelent tanulmányban megállapította, a Kr. u. 536-os év volt általában véve a legpusztítóbb év az emberiség történelmében.
„Az egyik legrosszabb korszak kezdete volt, amelyben csak élni lehetett, ha nem a legrosszabb év” – mondta McCormick. Mi volt azonban ennek az oka? 536-ban nem uralkodott sehol véreskezűségéről ismert vezető, nem történtek nagyszabású hadjáratok vagy hódítások, és nem döntöttek romba egész civilizációkat sem a járványok. Volt azonban egy különös jelenség az égen, amely borzalmas következményekkel járt.
Egy óriási, sötét felhő takarta el a napot Európa, a Közel-Kelet és Ázsia egyes részei felett, amitől e tájakon zuhanórepülésbe kezdett a hőmérséklet. Ennek következtében aztán szárazság lépett fel, amely jelentős területeken akadályozta az élelmiszer-termelést, ezáltal pedig felütötte a fejét az éhínség. A felhő 18 hónapon keresztül volt jelen, és akkora pusztítást okozott, hogy a gazdasági felépülés nyomai egészen 640-ig nem lelhetők fel a régészeti anyagban. 536 nyarán a hőmérséklet 1,5 és 2,5 Celsius-fok közé esett, és megkezdődött az addigi elmúlt 2300 év leghidegebb évtizede. Írországban 536 és 539 között például nem volt lehetséges kenyeret készíteni.
Mi okozta a fentieket elhozó „ködöt”? Hogyan tudta ez a felhő a világ ekkora részén eltakarni a napot? McCormick és kutatócsapata, együttműködve Paul Mayewskival, a Maine-i Egyetem gleccserkutatójával, egy svájci gleccserben találta meg a megfejtést. A Svájc és Olaszország határán fekvő Colle-Gnifetti gleccser több fontos információval is szolgált: állandó jégrétegei évről évre egymásra rakódnak, így a jégbe fúrva egyre régebben keletkezett minták vehetők, amelyekből az adott év időjárására vonatkozóan is lehet következtetésekre jutni.
A Colle-Gnifettiről, 536-ból származó minta vulkáni hamu jelenlétét mutatta. Ebből láthatták a kutatók, hogy abban az évben valamilyen jelentős vulkáni esemény történt. Ehhez hasonlóan 540-ből származó minták, melyek az Antarktiszon és Grönlandon kerültek gyűjtésre más kutatások kapcsán, szintén tartalmaztak vulkáni hamut, utalva egy második kitörésre. Mindkét incidens elegendő port juttatott az atmoszférába ahhoz, hogy a földre jutó napfény jelentős mértékben csökkenjen.
A közvetlen környezeti hatások mellett számos egyéb pusztító tényező is feltűnt az 536-ot követő évtizedben: 540-ben tört ki az egyiptomi Pelusium kikötővárosban (a mai Port Szaíd közelében) az úgynevezett justinianusi pestisjárvány, amely a Keletrómai Birodalom lakosságát tizedelte meg, és két évszázadon keresztül vissza-visszatérve akár 50 millió ember halálát is követelhette a Földközi-tenger térségében. A mezoamerikai Teotihuacán korabeli civilizációja is ebben az időszakban indult romlásnak, vélhetően a klímaváltozások által keltett szárazságok következtében. A 6. századi szélsőséges időjárási eseményekhez köthető még a perzsa Szászánida Birodalom és az indiai Gupta Birodalom bukása, valamint az ázsiai török népek terjeszkedésének kezdete, amely az avarok Kárpát-medencébe települését is eredményezte.
Hogy maguk a vulkánkitörések hol történhettek, továbbra is kérdés. A jelek egyaránt mutatnak Izlandra és Észak-Amerikára, azonban egyik esetben sincs elegendő bizonyíték – annyi azonban bizonyos, hogy a kitörés a légkörbe jutott por mennyiségét tekintve nagyobb kellett, hogy legyen, mint az 1816-os „nyár nélküli évet” okozó Tambora kitörése Sumbawa szigetén, a mai Indonéziában.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
