Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
2024. július 18. 17:05 Múlt-kor
Rémálommá váló káosz
A parancsnok kitárt egy kétszárnyú ajtót a szobának azon az oldalán, ahol a cári család várakozott, és beengedte az embereit, akik két sorba rendeződtek. Az elülsők féltérdre ereszkedtek. A cár, a cárné és Botkin doktor megriadtak a férfiak láttán, Alekszej herceg pedig a félelemtől dermedten ült a székében. Jurovszkij ráparancsolt a foglyokra, hogy álljanak fel. A cárné vad tekintettel nézett rá, de megtette, amire utasították.
Jurovszkij a cár felé fordulva elkezdte felolvasni a kezében lévő, vékony, gyűrött papírt: „Az Uráli Szovjet úgy határozott, hogy Önöket halálra ítéli azon okból, hogy szövetségeseik egyre csak folytatják támadásaikat a Szovjet Oroszország ellen.”
A cári család az 1910-es években: II. Miklós cár (1868–1918), Alexandra cárné (1872–1918), Olga (1895–1918), Tatjána (1897–1918), Mária (1899–1918) és Anasztázia (1901–1918) nagyhercegnők, valamint Alekszej cárevics (1904–1918).
„Istenem! Ó, Istenem! Ez meg mi?” – kiáltott fel rettegve a cár. „Akkor nem szállítanak át minket sehova?” – kérdezte a doktor. „Nem hiszek magának! Olvassa fel még egyszer!” – kiabált a cár Jurovszkijjal. A parancsnok így is tett. A cárné és a legidősebb lány, Olga megértették, mit jelentenek e szavak. Keresztet vetettek, miközben a cár egyre csak kiabált: „Hogy?! Mi folyik itt!?” „Ez” – vágta rá Jurovszkij pisztolyt rántva, és egy dördülés visszhangzott az üres alagsorban. Az első lövés mellkason találta és hanyatt vetette a cárt. Ekkor nyitott az osztag is tüzet, de ahelyett, hogy saját célpontjaikra lőttek volna, mind a cárt vették célba.
Miután a cár zöld inge vörössé vált, a hóhérok hozzáláttak a hozzájuk rendelt áldozatok kivégzéséhez, amire a kis pincehelyiség távolról sem volt alkalmas. A golyók visszapattantak a falakról, átsüvítettek a szobán – így maguk a kivégzők is egy szempillantás alatt saját lövedékeik áldozatává váltak. Kitört a káosz. „Állj! Tüzet szüntess! Állj!” – ordított Jurovszkij, de senki nem hallotta.
A Romanov-család kivégzése M. Henri de Weindel 1922-ben megjelent, Histoire des Soviets című könyvében.
Botkint, az udvari orvost, Haritonovot, a szakácsot és Truppot, a lakájt találat érte. Mikor Trupp térdre rogyott, az egyik hóhér fejbe lőtte. A nők a szoba egyik oldalán álltak. A részeges Pjotr Jermakov, az épület előző parancsnoka észrevette a tőle két méterre álló cárnét. Célzott, kissé elfordult és a golyó Alekszandra fejét találta el. A cárné azonnal életét vesztette.
Három hercegnő az egyik sarokba mászott, miközben a 19 éves Marija – akit néhány héttel ezelőtt még egy fiatal gárdistával kaptak rajta – a kamra ajtaja felé rohant. Teljes erejéből rántotta meg a kilincset, de az ajtó nem nyílt. Ekkor csípőn találta egy golyó, s a földre zuhant. A cselédlány, Anna Gyemidova fejvesztve fel és alá szaladgált a fal mentén. Valaki rálőtt, és a lány Marijára rogyott a fájdalomtól. A puskapor füstje ekkor már olyan nagy volt, hogy a mennyezetről lógó, egyetlen villanykörtét is alig lehetett látni.
„Tüzet szüntess, a fenébe is, állj!” – ordított ismét Jurovszkij, akinek végre engedelmeskedtek az emberei, és köhögve-köpködve tántorogtak ki a pincefolyosóra. A hátrahagyott szoba tele volt sebesült, nyöszörgő áldozatokkal. Nem egy kivégző fordult okádva a falhoz.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
