Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
2024. július 18. 17:05 Múlt-kor
Vissza a pokolba
Időközben a füst egy része a folyosóra dőlt és a pinceszoba levegője kissé kitisztult. „Vissza kell mennünk! Be kell fejeznünk a munkát!” – kiabált Jurovszkij. A férfiak összeszedték magukat és visszatértek a szobába. Egyikük pisztolyt szorított az orvos fejéhez és végzett vele. A helyiség közepén ült a koronaherceg, dermedten, apja vérével borítva. A hóhérok egyike remegő kézzel öt lövést eresztett a kisfiúba, aki lefordult a székről, de nem halt meg. Jermakov elővette a bajonettet és többször a fiúba döfte. A gyerek még mindig nyöszörgött. A férfiak nem értették, hogy lehetett a gyenge kisfiú még mindig életben.
A magyarázatra csak később derült fény: a cárné a gyermek ruhájába aranyat és drágaköveket varrt azért, hogy ha sikerül Oroszországból kijutniuk, a család új életet kezdhessen valahol máshol. A kincsek részben megvédték Alekszejt a golyók és a bajonett találataitól, így a gyors halál helyett hosszú, fájdalmas agónia várt rá.
Jurovszkij kétségbeesetten próbált véget vetni a fiú szenvedéseinek. Félrelökve Jermakovot, előrántott egy Coltot és két golyót eresztett Alekszejbe. A herceg többé már nem adott életjelet. A szoba újra megtelt füsttel, a padló pedig csupa vér volt. Az egyik sarokban Olga és Tatyjana ölelte szorosan egymást. Jurovszkij és Jermakov a holttesteken átlépve indult feléjük. A két nő rettegve kapaszkodott össze. Jurovszkij Tatyjana mögé lépett és tarkón lőtte. Jermakov brutálisan belerúgott Olgába, majd őt is fejbe lőtte.
A pincehelyiség a lövöldözés után
A csípőn lőtt Marija Anasztaszijával együtt a halott cselédlány holtteste mögött próbált elbújni. Jermakov meghallotta sírásukat, odament hozzájuk, kezében a véres bajonettel és Mariját újra és újra mellkason döfte vele. A bajonett nem ért elég mélyre ahhoz, hogy megölje a lányt, ezért Jermakov őt is fejbe lőtte. Anasztaszija már egy másik sarokban lapult, de Jermakov itt is rátalált. A vérszomjtól megvadult férfi a levegőben lóbálta a bajonettet. Őt is többször mellbe szúrta, de a lány csak akkor rogyott össze, mikor fejbe lőtte.
Végül elcsendesedett a pincehelyiség. Jermakov megrészegülten fel és alá kacsázott a szobában, a bajonettel találomra beledöfködött a földön heverő holttestekbe, egész addig, amíg rá nem unt. Jurovszkij és Kudrin, az osztag egyik tagja körbejárt és az áldozatok pulzusát ellenőrizte. A mészárlás közel tíz rettenetes percig tartott. A ház őreinek kellett a testeket kivonszolniuk és egy teherautóra pakolniuk. Ahogy megérintették az egyik lányt, az sikoltozni kezdett és kezeivel a saját arcát csapkodta. Egy másik hercegnő is életjeleket mutatott.
A túlélők a legfiatalabb lányok: Marija és Anasztaszija voltak. Jermakov megragadott egy szuronyos puskát és őrült módjára kezdett döfködni vele. Látva, hogy még mindig élnek, megfordította a fegyvert és a puskatussal addig ütötte őket, míg többé már nem mozdultak. „Gyalázat volt, hogy ilyen hosszú és rettenetes szenvedésre kárhoztattuk őket” – írta később az egyik kivégző, Pjotr Vojkov. A bolsevik vezetők a külvilágnak csak Miklós cár halálát jelentették be. Nyolc évnek kellett eltelnie, mire kimondták: az egész család halott.
Jurovszkij úgy tervezte, hogy a holttesteket egy tárnába dobatja, de útközben a súlyosan felpakolt teherautó elakadt a sárban a Koptyaki erdő egyik tisztásán, 16 kilométerre Jekatyerinburgtól. A parancsnok ekkor úgy döntött, hogy ott helyben földelteti el a tetemeket. Míg emberei a tömegsírt ásták, ő maga megpróbálta elégetni Marija és Alekszej holttestét, de ez csak félig sikerült. A 11 holttest arcát puskatussal, ásóval és kénsavval tették felismerhetetlenné. A sírokat csak 1991-ben tárták fel.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
