Második világháborús erdősítési program okozza Japán pollenválságát
2026. május 21. 08:08
A második világháború utáni nagyszabású japán erdősítési programok ökológiai és társadalmi következményeinek felszámolására indított átfogó erdő-helyreállítási projekteket a tokiói kormányzat - mutatta be a Kjúsú Egyetem és a Tokiói Egyetem kutatóinak friss helyzetértékelését a BBC. Az ötvenes években jórészt mindössze két fafaj ültetésével létrehozott monokultúrás erdőségek mára súlyos, a lakosság közel felét érintő nemzeti egészségügyi válságot okoztak a szigetországban, amelynek orvoslása több évtizedes környezetvédelmi és gazdasági kihívást jelent.
A probléma gyökerei a huszadik század közepére nyúlnak vissza. A második világháború alatti energia- és nyersanyaghiány miatt Japán kiterjedt erdőirtásokat hajtott végre, ami a hegyvidékek pusztulásához, ezáltal pedig súlyos földcsuszamlásokhoz és árvizekhez vezetett.
Szato Noriko, a fukuokai Kjúsú Egyetem erdészeti kutatója rámutatott: a talajerózió megfékezése érdekében a kormányzat közmunkaprogramok keretében tízmillió hektáron – az ország területének mintegy ötödén – telepített gyorsan növő, őshonos örökzöldeket. A választás a japánciprusra (hinoki) és a japáncédrusra (szugi) esett, amelyek faanyagát a későbbi újjáépítésekhez szánták. Az 1960-as és 70-es évek gazdasági fellendülése során azonban az olcsóbb import faanyag fokozatosan kiszorította a hazait, így a mesterséges erdők kitermelés nélkül öregedtek el.
Mivel a harminc évnél idősebb szugi és hinoki fák kiugróan nagy mennyiségű pollent bocsátanak ki, az elöregedő monokultúrák napjainkra drámai mértékű allergiát, szénanáthát okoznak. Míg az 1960-as évek előtt a szugi-pollinózis jelensége szinte ismeretlen volt Japánban, ma a lakosság 43 százaléka szenved a tünetektől, ami a termeléskiesés és a betegszabadságok miatt a csúcsidőszakban napi 1,6 milliárd dolláros gazdasági kárt okoz.
A japán kormány 2023-ban nemzeti társadalmi problémának nyilvánította a krízist, és célul tűzte ki a pollenkoncentráció ötven százalékos csökkentését a következő harminc évben, első lépésként az ültetvények területének húsz százalékos visszavágásával, amelyet egy 2024-ben bevezetett új erdészeti adóból finanszíroznak.
Az ökológiai helyreállítás részeként országszerte megkezdték a mesterséges ültetvények biodiverz, természetes lombhullató erdőkké alakítását. Kóbe városában egy 180 hektáros területen, 15 éves ciklusban zajlik a monokultúrák szelektív ritkítása és az őshonos fajok visszatelepítése. Okada Acusi és Tocsimoto Daiszuke, a helyi környezetvédelmi hivatal szakemberei szerint a program már most eredményes: a megnyitott lombkoronaszintnek köszönhetően gyorsan visszatértek a térségbe a különböző vadon élő állatok, köztük borzok, teknősök és ritka rovarfajok. Mori Akira, a Tokiói Egyetem professzora hangsúlyozta, hogy tucatnyi hasonló – például a gunmai vagy oszakai – kezdeményezés indult az országban, bár a teljes átállás adminisztratív és kapacitásbeli hiányosságok miatt lassan halad.
A nagyszabású fakitermelés felgyorsítása ugyanakkor újabb környezeti kockázatokat vet fel. Misiba Dzsunicsi, a Friends of the Earth Japan környezetvédelmi szervezet projektkoordinátora, valamint Akeszaka Mika, a Kóbei Egyetem közgazdász professzora egyaránt arra figyelmeztet, hogy a szakszerűtlenül végzett tarvágások és az erdőben hagyott hulladékfa ismét növelhetik a földcsuszamlások veszélyét és csökkenthetik a talaj vízvisszatartó képességét.
A kutatók egyetértenek abban, hogy a klímaváltozás miatt egyre korábbra tolódó pollenszezon és a nemzeti karbonsemlegességi célok elérése megköveteli: a szigetország szigorú szakmai kontroll mellett váltsa le a második világháború utáni kényszerűségből született, mára fenntarthatatlanná vált erdőgazdálkodási modellt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
