Magyar megszállók a Szovjetunióban
2016. február 19. 16:20
Népirtás vagy tömeggyilkosságok sorozata?
Krausz Tamás válaszában kifejtette, hogy Ungváry egyrészt elismerte, hogy a nácik megtámadták a Szovjetuniót, és már az első év végére több mint egymillió embert likvidáltak, ezt követően azonban azt kezdte el taglalni, hogy Sztálin találta ki a felperzselt föld taktikáját, és nem Hitler. Krausz ezután kitért arra, hogy a mai posztszovjet világban nagy nosztalgia él a nagy honvédő háború iránt, és „ez nem lehet véletlen”.
A kollaboráns-vita kapcsán kifejtette: a Sztálingrádnál a németek oldalán harcoló több mint 50 ezer német hadifogoly valóban ember nem önszántából állt át a nácikhoz, hanem mert kényszerítették rá. Hozzátette, Ungvárynak valamelyest igaza van abban, hogy az emberek közül sokan kényszerhelyzetben voltak, és csak ritkán akadtak olyan hősök, akik vállalták, hogy nem azon mellé álltak, akik éppen megszállták a faluját.
A népirtás kérdésére áttérve Ungváry elmondta, hogy a Generalplan Ostot, valamint a Barbarossa terv különböző dokumentumait olvasva világos, hogy a németek valóban népirtó szándékkal támadták meg a Szovjetuniót: egy 30-50 milliós „népességfelesleget” kívántak likvidálni. A genocídiumra több példát is felhozott: Leningrád kiéheztetését, a holokausztot, valamint azt, hogy a hadifoglyokat a megfelelő ellátás megvonásával likvidálták 1942 nyaráig. Népirtás azonban csak addig folyt, amíg munkáskézből több volt, mint nyersanyagból, és nem lépett fel munkaerőhiány.
Kiemelte, hogy népirtás és tömeggyilkosságok sorozata között van különbség. A népirtás szó ugyanis feltételez egy intenciót arra nézve, hogy egy népcsoport jelentős részét vagy egészét megsemmisítsék, míg a tömeggyilkosságok esetén nem áll a háttérben tervszerűség. A magyarok tudatos népirtással semmiképpen sem vádolhatók. Erre utal az is, hogy kevesebb bűncselekményt követtek el ott, ahol gyengébb volt a partizánmozgalom. A magyar csapatok emellett nyilvánvalóan részt vettek a holokausztban, de nem kezdeményezőként léptek fel, hanem egy „munkamegosztásszerű gyilkosságsorozatba” kapcsolódtak bele. Ungváry hangsúlyozta: a bűncselekményeket nem tagadja, de azt állítja, hogy nem volt olyan parancs, miszerint minden szovjet állampolgárt gyilkoljanak meg, vagyis (a szovjetekkel szemben) nem volt népirtó szándék.
Krausz válaszában ismét felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte Ungváry következetlen. Bár elismerte, hogy a nácik népirtó parancsokkal vonultak be a Szovjetunióba, ezután hozzátette: nem tudtak arról, hogy népirtásban vesznek részt. Krausz kiemelte: a magyar katonák többsége esetén ez valóban igaz lehet, de a kérdés nem is az, hogy tudtak-e róla vagy sem, hanem hogy részt vettek-e benne.
Ezután a háború belorussziai áldozatairól alakult ki vita. Míg Krausz hangsúlyozta, hogy a nácik csak Belorussziában 9200 falut, tanyát és települést égettek fel, és 2,3 millió embert gyilkoltak meg, addig Ungváry kiemelte: nem tudjuk, hogy ebből hány ember halála szárad a partizánok lelkén. Ráadásul 9200 településről eleve nem lehetett szó, mivel ennyi nincs is Belorussziában. Krausz válaszában kifejtette, hogy ebben a tanyák is benne vannak (a történész Eszméletben megjelent recenziójában még nem volt szó tanyákról).
Ungváry szerint azokban a forrásokban, amelyekre Krausz épített, „mindenkit a fasiszták gyilkoltak meg”, és a partizánok áldozatainak számáról sohasem esik szó. Krausz erre válaszul elmondta, hogy még „senkit sem látott, aki a népirtást át akarta volna hárítani a partizánokra”. Attól, hogy öltek embert a partizánok is, még nem lehet áthárítani rájuk a felelősséget a 2,3 millió ember haláláért.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
