Közzétették Mácsai István festőművész eddig ismeretlen fotóit
2026. július 17. 10:36 Múlt-kor
A hazai hiperrealista festészet meghatározó alakja, Mácsai István (1922-2005) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát publikálta a Fortepan. A több tízezer felvételből kiválasztott, most közzétett közel ezer kép új kontextusba helyezi a Munkácsy-díjas alkotó életművét, bizonyítva, hogy a művész fotográfusként is a korszak jelentős, egyedi látásmódú dokumentaristája volt.
A Fortepan gyűjteményébe újonnan bekerült 933 digitalizált felvétel, valamint az ezekből összeállított hetvenképes válogatás Mácsai István több évtizedes fotográfiai munkásságát reprezentálja. Bár a szélesebb közönség elsősorban a háború utáni magyar festészet kiemelkedő alakjaként ismeri, a művész az ecset mellett a fényképezőgépet is folyamatosan használta.
A felvételek nemcsak a festményekhez készített vázlatokként szolgáltak, hanem önálló művészeti és dokumentarista értéket is képviselnek. A képeken keresztül a nézők megismerhetik a festő különleges portréérzékenységét, finom humorát és szülővárosa, Budapest iránti mély elkötelezettségét, miközben bepillantást nyerhetnek utazásainak helyszíneibe is.
Mácsai István - a későbbi zenetörténész, Mácsai János és a színművész, Mácsai Pál édesapja - 1922-ben született Budapesten. Családneve apai nagyapja szülőfalujára, a trianoni békeszerződés után Romániához csatolt Arad vármegyei Mácsára utal. A második világháború és a korszak diszkriminatív törvényei jelentősen késleltették művészi pályafutásának indulását.
Az 1940-es érettségijét követően a numerus clausus miatt nem folytathatott egyetemi tanulmányokat, így előbb a Révai, majd az Athenaeum nyomdában szerzett szakmunkás-bizonyítványt. 1943 őszi munkaszolgálatos behívóját követően 1944 novemberében megszökött, és a háború végéig a fővárosban bujkált. A világégés után, 1945-ben nyert felvételt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Bernáth Aurél tanítványaként végzett 1949-ben, bekapcsolódva a formálódó hazai képzőművészeti életbe.
A művész festészeti stílusa a posztnagybányai hagyományoktól és az ötvenes évek kötelező szocreál témáitól az 1960-as évek elejére jutott el ahhoz az egyedi, látványelvű formanyelvhez, amely a hiperrealizmussal és a fotórealizmussal mutatott rokonságot. Alkotásait - amelyeket az objektív ábrázolás mögött meghúzódó erős érzelmi töltet és szürreális elemek jellemeznek - aprólékos rajzosság és a 15. századi itáliai reneszánsz (quattrocento) mestereit idéző klasszikus kiegyensúlyozottság hatja át.
Legismertebb festményein, mint az 1965-ös Pesti gang, a Velázquez alakját megidéző 1978-as Látomás, a Brueghel motívumait a Szent István körútra helyező 1988-as Téli vadászat, vagy az 1991-ben készült Üröm, az ember épített környezete, a főváros bérházai, hídjai és utcái jelennek meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
