Két, párhuzamosan folyó konfliktusból kerekedett az első világháború
2019. július 22. 13:01 Csernus Szilveszter
A vonakodó Tisza
Bécsben eközben már az volt a kérdés, hogy mi kerüljön a Belgrádba címzett jegyzék szövegébe. Július első három hetében ez is eldőlt, de az ultimátum elfogadhatósága és a háborús célok kérdésében Tisza István magyar miniszterelnök személyében ellenzőre találtak a közös kormány tagjai.
Bár a magyar felelősség kérdése könyvet tölthetne meg, a diplomáciai vonalhoz elég annyit leszögezni, hogy Tisza miniszterelnökként, mint a közös kormány meghatározó tagja, egyedüliként ellenezte a konfliktus fegyveres útra terelését. Tisza tudta: egy nyertes háború sem hozhat sok jót a Monarchiának, mert még több délszláv bekebelezése veszélyeztetné a dualista egyensúlyt, csökkentve ezzel Magyarország súlyát a birodalomban.
Tisza emellett félt, hogy a papíron szövetséges Románia a Monarchiára támad, ami egy többfrontos háborúban Erdélyt igencsak veszélyeztetné. De államférfiként azt sem tagadta, hogy egy nagyhatalom nem mutathat erőtlenséget. Az ultimátumról az volt az álláspontja, hogy "keményeknek kell, de nem szabad teljesíthetetlennek lenniük" a feltételeknek, mert véleménye szerint a presztízsértékű diplomáciai sikert így is sikerül elérni. Tisza tehát ragaszkodott hozzá, hogy háborúra csak akkor kerüljön sor, ha nem sikerül Szerbiát diplomáciai úton megalázni.
A magyar kormányfőnek végül csak annyit sikerült keresztülvinnie, hogy területi növekedés nem szerepelt a Szerbia elleni háborús célok között (legfeljebb a szabácsi hídfőt tartotta annektálásra alkalmasnak, stratégiai célokból). A mozgósítást is csak az elfogadhatatlanná tett ultimátum visszautasítása esetére helyezték kilátásba.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
