Kegyetlenül megtorolták a rabszolgatartók az amerikai történelem legnagyobb szökési kísérletét
2020. július 1. 12:43 Múlt-kor
Büntetések és példastatuálás
A három fehér férfit letartóztatták és bíróság elé állították, itt a neves abolicionista politikus, Horace Mann védte őket. Englisht – mivel jelentéktelen és csupán közvetett szerepet játszott – szabadon bocsátották, azonban Draytont és Sayrest ellen 77 rendbeli rabszolgáknak szökéséhez nyújtott törvényellenes segítség vádjában bűnösnek találták.
A 10 000 dollárnyi (napjainkban csaknem 325 000 dollárnyi) bírságot a két férfi képtelen volt kifizetni, így börtönbe zárták őket. Négy évnyi raboskodás után Charles Sumner szenátor kérésére az akkori elnök, Millard Fillmore kegyelemben részesítette őket, és kiszabadultak.
Utasaikra ennél jóval sanyarúbb sors várt. Merészségükért példát akartak statuálni velük: gazdáik – akik addig szolgaként alkalmazták őket, vagy bérbe adták őket más munkákra – szándékosan déli ültetvényekre adták el őket, ahol embertelen körülmények között kellett robotolniuk.
A rabszolgák elfogását követően három napon át tartottak a zavargások az amerikai fővárosban: a feltüzelt rabszolgaságpárti tömegek minden olyan üzletre és személyre rátámadtak, amelyről vagy akiről akár csak feltételezték is, hogy abolicionista nézeteket vall.
A Pearl-incidens jelentősége a rabszolgaság elleni küzdelemben
A szökevények közt elfogott két lány, Mary és Emily Edmonson édesapja, a szabad Paul Edmonson egyedül utazott el New Yorkba, ahol a Rabszolgaság-Ellenes Társaságtól (Anti-Slavery Society) kért segítséget lányai felszabadításához. A Társaságon keresztül került kapcsolatba Henry Ward Beecher tiszteletessel – Harriet Beecher Stowe, a Tamás bátya kunyhója írójának édesapjával.
Beecher gyűjtést szervezett az Edmonson-lányok javára, ahol alig fél óra alatt összekalapozták a megváltásukhoz szükséges 2200 dollárt. A lányok azon kevesek közé tartoztak a The Pearl utasai közül, akik végül elnyerték szabadságukat, később az abolicionisták támogatásából iskolába is járhattak, és az elkövetkező 12 évben a rabszolgaság elleni küzdelemből is tevékenyen kivették részüket írásaikkal.
Habár a rabszolgaság eltörlésére még hosszú ideig várni kellett, a szövetségi fővárosban történt némi előrelépés. Az 1846 és 1848 között zajló, hatalmas területi hódításokkal járó mexikói-amerikai háború után Texas területével és az új területekre a rabszolgaság intézményének kiterjesztésével kapcsolatos törvénycsomag, az úgynevezett 1850-es kiegyezés részeként Washington D.C. területén megtiltották a rabszolgakereskedelmet.
Habár maga a rabszolgatartás folytatódhatott a szövetségi kerületben, a gazdák a fővároson kívül, vagy illegálisan juthattak csak új rabszolgákhoz, a kereskedőknek pedig távol kellett maradniuk az addig busásan jövedelmező washingtoni piacoktól.
Washingtonban a rabszolgaság vége több mint egy évtizeddel később jött el: 1862-ben, a már javában dúló polgárháború közepette szabadította fel rendelettel Lincoln elnök az ott rabságban tartottakat, véget vetve a város történetében e szégyenteljes fejezetnek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
