Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
2024. március 19. 15:05 Csernus Szilveszter
A trójai faló Budapesten
A tervet az 1. Ukrán Front támadása következtében közben módosították: Hitler sürgette a végrehajtást és további két hadosztályt rendelt a megszálláshoz.
Közben kidolgozták a megszállás részeként a „Trójai faló” (Troianisches Pferd) hadműveletet, amely Budapest elfogalását két-két, Bécsből illetve Belgrádból induló ejtőernyős különítményre bízta. A hadműveleteket Foertsch tábornoknak és von Weichs vezértábornagyoknak kellett vezetni.
Hitler 1944. február 28-án adott parancsot a Margarethe-I. végső formájának kidolgozására, március 11-én pedig a végrehajtására, amelyet másnap aláírt. Magyarország sorsa ekkor dőlt el.
A döntés időzítését rövid távú okok indokolták: a szovjetek már megközelítették a Kárpátokat, egy magyar kiugrás pedig katasztrofális helyzetet eredményezett volna a fronton. Ha a magyarok utat nyitnak a Vörös Hadseregnek az Alföldön, azzal összeomlott volna a keleti front déli szárnya.
A németek eleve lojális fogadtatásra számítottak a honvédség részéről, bár fel voltak készülve az ellenállásra is. Edmund Veesenmayer „magánemberként” már 1943-ban Budapestre utazott és tárgyalt több jobboldali ellenzéki politikussal, mire arra jutott, hogy a politikai vezetés többsége hajlandó a kollaborációra a németekkel, s elegendő ehhez az általa „várbeli klikk”-nek nevezett elit kicserélése.
„Magyarország nemzetté válása (sic!) még kezdeti állapotában van és még évtizedekig tarthat, amíg az érettség fokát eléri” – jelentette a későbbi követ a magyarországi helyzetről.
A megszállással kapcsolatban pedig ezt írta: „a magyar kérdés megoldása, ha egyáltalán lehetséges, csak a kormányzóval együtt hajtható végre, ebből a szempontból is eljött az ideje, hogy megszüntessük Magyarország önállóskodásának állapotát.”
Magyar nyilaskeresztesek egy német „Királytigris” harckocsi mellett (Bundesarchiv, Bild 101I-680-8283A-12A / Faupel / CC BY-SA 3.0)
Ezért választotta a német vezetés a nyers hatalmi megoldás helyett az „evolúciós megoldást”, amelyhez viszont a kormányzót is meg kellett győzni. Jagow budapesti német követ március 15-én adta át Horthynak a Führer meghívását. Magyarország megszállása ekkorra már végleg eldőlt.
Amikor 18-án a kormányzó megérkezett az ausztriai Klessheimbe, hogy ötödjére találkozzon a Führerrel, még nem gondolta, hogy csapdába került: a megbeszélésektől függetlenül az ő távollétében szállják meg Magyarországot.
A kormányzó ekkor még azt gondolta, hogy újabb gazdasági elköteleződésekkel meg lehet óvni hazáját a legrosszabbtól. Ellenállásra katonai szempontból gondolni sem lehetett: a határokat három égtáj felől kellett volna védeni a sokkal fejlettebb Wehrmacht és SS csapatok ellen, de ennél súlyosabban esett latba, hogy a tisztikar többsége nem lett volna hajlandó fegyveresen ellenállni.
Horthyt már az első megbeszélésen szembesítették a megszállás tényével: a megdöbbent és felháborodott kormányzó csak Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök rábeszélésére nem utazott nyomban haza.
Az újabb tárgyalási fordulóban Hitler előhúzta ütőkártyáját: ha Horthy ellenkezik, Romániát, Szlovákiát és Horvátországot is bevonja a megszállásba. Az „új kisantant” mindhárom tagjának voltak ugyanis területi követelései, „revíziós” igényei Magyarországgal szemben.
Ez hatott: a kormányzó elfogadta a megszállás tényét és a Kállay-kormány menesztését, bár a Hitlerék által elé tolt proklamációt, amelyben kijelentette volna, hogy az ő hozzájárulásával jöttek be a német csapatok, nem volt hajlandó aláírni. Horthy ezt azzal indokolta, hogy azok nem az ő egyetértésével lépték át a határt, ráadásul a kormányzó minden politikai aktusához a kormány ellenjegyzése szükséges.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
