Helyben előállított tintát használtak a római katonák a britanniai Vindolanda erődjében

2026. március 10. 07:35

A kutatásról szóló, a Journal of Analytical Methods in Chemistry című folyóiratban megjelent tanulmányt a British Museum régészei, valamint a projektben részt vevő tagintézmények tudósai jegyzik. A kutatócsoport a legmodernebb képalkotási és spektroszkópiai módszerekkel térképezték fel a tinta előállításához használt alapanyagok összetételét. Arra jutottak, hogy a katonák olyan hagyományos, szénalapú tintát használtak a limes menti településen, amely a Földközi-tenger térségében akkoriban már elavultnak számított. Míg a Római Birodalom más részein – például Egyiptomban – a 3. századra már kísérleteztek a fémalapú tintákkal, addig a Britannia északi részén lévő határőrizeti erődítményben továbbra is a szénalapú receptúrákra támaszkodtak.

Az 1300 tételt kitevő leletanyag a hétköznapi élet mikrotörténeti korlenyomatait őrzi: a katonai közigazgatás dokumentumait, ellátmányjegyzékeket, valamint a katonák magánlevelezéseit.  Az alapanyagok beszerzésére vonatkozó információk azonban érdekes módon sehol nem említik a tinta vagy annak alapanyagainak vásárlását. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy a tinta előállítását helyben, az erődben oldották meg.

Ennek bizonyítására a kutatócsoport először a multispektrális képalkotás módszerével vizsgálta meg a táblákat, megerősítve, hogy valóban szénalapú (nem pedig fémalapú) festékanyagról van szó. Miután ezt megállapították, a tudósok a molekulák lézerfény alatt történő rezgésének finom eltéréseit elemezték, amelyeket összehasonlítottak a történelmi pigmentek referenciamintáival. A vizsgálat végül ötféle, a helyi erdőből nyert széntípusú mintát azonosított. Bár a legtöbbet helyi növények vagy fák elégetéséből nyerték, a táblákon találtak ritkább, elszenesedett állati csontokból (csontfekete), illetve szőlőtőke és bor üledékének elégetéséből (szőlőfekete) származó pigmenteket is.

A római erődökben általában képzett kézműveseket, (immunusokat) alkalmaztak kovácsként, fegyverkovácsként vagy építőként. Ezek a szakemberek hozzáfértek a fémmegmunkáláshoz vagy kerámiakészítéshez használt kemencékhez, amelyekben aztán előállították a tintagyártáshoz használatos faszént vagy kormot.

Az így azonosított fatáblák az antikvitás társadalomtörténeti pillanatképei: arról tanúskodnak, hogy a Birodalom legtávolabbi határvidékén élő katonák hogyan alkalmazkodtak a környezeti viszonyokhoz és milyen kapcsolatban álltak a helyi lakosokkal.