Etiópiában vérfarkasok helyett vérhiénákkal riogatták a gyermekeket
2020. október 30. 19:12 Múlt-kor
A telihold idején átváltozó vérfarkas legendája igen jól ismert a nyugati kultúrkörben. Afrikában azonban más négylábú riogatja a gyermekeket. A vérhiénának nevezett rettentő lény, a vérfarkashoz hasonlóan éjszaka cserkészi be áldozatát.
A vérfarkas unokatestvére
A napnyugta közeledtével október vége felé a kicsiny etiópiai falu, Atuga lakóin rendszerint enyhe feszültség lesz úrrá. Az anyák sürgető hangsúllyal a hangjukban hazaterelik gyermekeiket, a farmerek eközben serényen igyekeznek a lábasjószágot az istállókba terelni.
„A kovács házánál játszottatok?” – kérdi egy aggódó édesanya, miközben bevezeti csemetéit a házba, majd nyomatékkal megjegyzi: „Tudjátok, hogy el kell kerülnötök őt”. A gyermekek komoly képpel bólintanak. Ahogy a félhomály egyre inkább birtokba veszi az utcákat, az idegesség szinte tapinthatóvá válik a településen.
Atuga egy csendes, 200 lakosú falu, amelyet körülölel a vadvilág. A lakók otthonaiba beszűrődik az Etióp-magasföld élővilágának kakofóniája: furcsa éjjeli csipogások, rovarok zümmögése és a hiénák magas hangú sikolyai töltik be az éjszakát. A hangoktól felzaklatott anyák aggódva figyelmeztetik az ágyba bújó gyermekeiket, hogy a vérhiénák odakinn óvatlan gyermekekre vadásznak.
A helyi legendák szerint a vérhiénák már emberemlékezet óta garázdálkodnak az olyan falvakban, mint Atuga, félelemben tartva Etiópia, Szomália és Szudán lakosait. E történetek szerint az éjszaka elkóborló gyermekek a vérhiénák miatt nagy veszélyben vannak.
A vérfarkas kuzinja, a vérhiéna lehet ember és hiéna is. Az utóbbi emberalakban álcázza magát. A vérhiénák a történeteknek megfelelően hamu vagy varázspálca segítségével képesek alakot váltani, de a transzformációt az emberi hús szaga is beindíthatja.
A hiéna és az ember már több tízezer év óta él egymás mellett Afrikában. Kapcsolatuk a jelenben, de leginkább a múltban egyáltalán nem volt felhőtlen, mivel a hiénák gyakran betörtek az emberek kunyhóiba, elragadták a gyermekeket és megtizedelték a lábasjószágot is.
A Notre Dame Egyetem állat-ember kapcsolatokat vizsgáló kutatója, Marcus Baynes-Rock minderről a következőképpen vélekedik: „Manapság úgy gondoljuk, hogy teljesen kontroll alatt tartjuk a környezetünket. Afrika eldugottabb, a vadon által uralt vidékein a hiénatámadás viszont tipikusnak mondható, a mindennapi élet sajnálatos eseményei közé tartozik. Kijelenthetjük, hogy nem mi vagyunk a csúcsragadozók.”
Ilyen környezetben nem meglepő, hogy az afrikai folklór által megteremtett lény, a vérhiéna a falusi közösségek elsőszámú közellenségévé vált. A vérhiénák rokonaikhoz, a hús-vér hiénákhoz hasonlatosan magányos élőlények, de ha kell, csoportokban is vadásznak. Kielégítetlen étvágyuk van, és híresek arról, hogy kicsalogatják az embereket otthonukból. A vérhiéna mítosza egy remek eszköz volt a múltban (és most a jelenben is) a gyermekükért aggódó édesanyák kezében, hogy elrettentsék kíváncsi csemetéiket az éjszakai kóborlásoktól és mindenféle kockázatos tevékenységtől.
A vérszomjas állatot az emberek egyben egy gyáva és visszataszító teremtménynek is tartották. Egy Elefántcsontpartról származó mítosz szerint a hiéna megpróbálta rávenni az állatokat, hogy fogjanak össze és öljék meg az első emberpárt. Őseinket a kutya mentette meg, amely figyelmeztette őket a veszélyre. A vérhiéna mítoszának központjában is egy olyan lény áll, amely amellett, hogy vérengző, még aljas is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
