Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Enver Hodzsa özvegye: a férjem lelkének fájt, amikor embereket végzett ki

2016. február 10. 17:48

Az egykori albán kommunista diktátor, Enver Hodzsa 95 éves özvegye, Nedzsmije az általa élete utolsó közszereplésének nevezett tévéinterjújában férjét érzékeny léleknek nevezte, aki sajnálta kivégeztetni az embereket. Az asszony, aki a várakozásokkal ellentétben nem kért bocsánatot a rezsim bűneiért, ragaszkodott azon elméletéhez, hogy férje sohasem követett el hibát döntései során.

<

Eltagadott bűnök

A 95 esztendős Nedzsmije Hodzsa, az egykori véreskezű, legalább 25 ezer ember halálát okozó albán diktátor felesége tervei szerint utoljára állt a nyilvánosság elé, amelyben elköszönt az albán néptől. Az interjú során – mint már annyiszor életében – ismét jogosnak és szükségesnek nevezett a férje és a kommunista rezsim által elkövetett – ma már természetesen bűncselekményeknek tekintett – tetteket. Ugyanakkor hozzátette: a férje minden bizonnyal fájdalmat érzett a lelkében, amikor halálba küldte az embereket, azonban mindez „államférfiúi kötelessége” volt, olvasható a Balkan Insight, a tévéinterjút összefoglaló cikkében.

„Mindig úgy gondoltam, hogy Enver a legnehezebb döntéseket, úgy mint a kivégzéseket, államférfiként tette meg, aki a kötelessége elől nem menekülhet, ám a lelkében belül valójában nagyon érzékeny és lágy volt, így sokat szenvedhetett emiatt” – mondta. Nedzsmije Hodzsa ragaszkodott azon gondolatához, hogy férje sohasem követett el hibát döntései során.

A számtalan – a diktatúra idején elkövetett – gyilkosságról, kivégzésről, munkatáborokba deportálásról, üldöztetésről, templom- és mecsetrombolásról, valamint a titkosrendőrség kínzásairól kérdezve elmondta, hogy szerinte ezek mind mások által kitalált legendák, elutasította az összes vádat. Úgy vélte, az emberek akkor követik el a legtöbb hibát, ha nincsenek központi irányítás alatt.

„Enver volt a párt első titkára, nem mondhatom, hogy nem tudott bizonyos dolgokról, amelyek megtörténtek, ám számomra ezek a siránkozások csak mítoszok, amelyek befeketítik az emlékét” – mondta. Úgy gondolja, hogy az esetleges problémákért a vidékről és a háborúból érkező, alacsony kulturális műveltséggel rendelkező emberek voltak a felelősök.

A macedóniai gyermekkoráról, tiranai pedagógiai működéséről, a második világháborús partizántevékenységéről is mesélő asszony elismerte, hogy férje kulcsfontosságú politikai tanácsadója volt. (A diktátor egyébként Titóval, Moszkvával, majd Pekinggel is összerúgta a port, így a nyugatot elvből halálos ellenségnek tekintő Albánia az 1980-as évekre teljesen elszigetelődött.) „Nem tagadom, hogy gyakran beszélt velem, én voltam a régi jó barátja a háborúból, aki politikai tapasztalattal is bírt, így valóban gyakran beszélgettünk bel- és külpolitikai kérdésekről is” – magyarázta az asszony. Azt azonban külön kiemelte, hogy nemzetbiztonsági kérdésekről nem társalgott férjével.

Vélhetően nagy vihart fog kavarni az interjú Albániában, a közösségi médiában már most érezhető a felháborodás, ugyanis sokak szerint helytelen a diktátor özvegyét hírességként kezelni, ugyanis ezzel a diktatúra számos áldozatának emlékét sértik meg. Sokan azt várták, hogy élete utolsó interjújában Nedzsmije Hodzsa bocsánatot kér a rezsim súlyos bűneiért. Ez azonban elmaradt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Enver Hodzsa özvegye: a férjem lelkének fájt, amikor embereket végzett ki

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra