Ember alkotta ősi kagylószigetet azonosítottak a Fidzsi-szigeteknél

2026. április 7. 16:23

A Fidzsi-szigetek második legnagyobb szigetének (Vanua Levu) partvidékén, a mangrovemocsarak ölelésében fekvő, háromezer négyzetméter kiterjedésű szigetre a szakemberek egy 2017-es partvidéki felmérés során figyeltek fel először.

A kutatók a 2024-ben végrehajtott komplex ásatások során – amelyekhez húsz talajmintavételi magfúrást és több kutatóárkot is alkalmaztak – egyértelműen bizonyították, hogy az ármentes terület hetven-kilencven százalékban kagylóhéjból és cseréptöredékekből áll. A laboratóriumi elemzések során az Anadara nemzetséghez tartozó kagylókon elvégzett radiokarbonos kormeghatározás megállapította, hogy a felhalmozódás a Kr. u. 8. század közepén, hozzávetőleg 760 körül kezdődött.

A régészeti elemzés alapján az objektum egy úgynevezett „hulladéksziget”, amely az évszázadok során tudatosan egy helyre felhalmozott étkezési maradványokból emelkedett ki a sekély vízből. Bár a geológiai vizsgálatok során felmerült a természeti eredet esélye – miszerint a képződményt egy cunami hozhatta létre a tengerfenéken található kagylótelepek felszínre sodrásával –, a biológiai profil ezt határozottan cáfolta.

A szigetet alkotó minden egyes vizsgált kagyló ehető fajhoz tartozott, míg egy természeti katasztrófa véletlenszerűen, ehetetlen tengeri fajokkal vegyesen deponálta volna az üledéket. Mivel a területen nem kerültek elő állati csontok vagy kőeszközök, a kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a sziget nem állandó településként, hanem egy dedikált, a szárazföldről érkező őslakosok által használt tengerkincsek-feldolgozó állomásként funkcionált.

Tengeri erőforrások Óceániában

A nyugat-csendes-óceáni szigetvilág betelepülése és a helyi civilizációk fennmaradása több mint háromezer éve elválaszthatatlan a tengeri erőforrások kiaknázásától (egyes mai helyi közösségek étrendjének még napjainkban is tizenöt százalékát teszik ki a puhatestűek). Vanua Levu térsége a régészeti kutatások szempontjából eddig alulreprezentált volt, így a mostani feltárás hiánypótló a régió kora középkori, európai kapcsolatokat megelőző történetének megértésében.

Az emberi tevékenység által létrehozott kagylóhalmok és mesterséges szigetek kivételes antropológiai és paleoökológiai forrásként szolgálnak a tudomány számára: nemcsak az óceániai népek egykori étrendjét és a tengeri ökoszisztéma korabeli állapotát rögzítik időkapszulaként, hanem az őslakosok hatékony, hulladékból új szárazföldet teremtő tájformáló képességét is bizonyítják.

A kutatócsoport a jövőben a közeli culasawani szárazföldön folytatja a munkát, hogy megtalálják azt az ezerkétszáz évvel ezelőtti települést, amelynek lakói ezt az egyedülálló, tengeri feldolgozó szigetet létrehozták.