Eladó az Eiffel-torony! Victor Lustig legendás átverései
2022. május 7. 16:20 Robert Miller
Vannak olyan ikonikus épületek, amelyek nemcsak egy-egy korszakot határoznak meg, hanem egy országot vagy egy várost is. Némelyiket, mint például a New York-i Szabadság-szobrot a világ minden részén ismerik. Hasonló szerepet tölt be az Eiffel-torony, amely Franciaország, közelebbről pedig Párizs jelképének számít. Ezernyi kulturális alkotásban használták már fel. Azt gondolnánk, hogy az ehhez hasonló építmények soha nem képezik üzleti tranzakció tárgyát. Ennek ellenére az Eiffel-tornyot mégis sikerült „eladni”, ráadásul az üzletet kis híján kétszer is nyélbe ütötték.
Volt egyszer egy világkiállítás
1889-ben, a francia forradalom századik évfordulóján világkiállítást szerveztek Párizsban. Az eseményt a franciák arra szánták, hogy a sedani vereséggel és Elzász-Lotharingia elvesztésével megtépázott önbizalmukat valamelyest helyreállítsák. A párizsi világkiállítás fő látványosságára pályázatot írtak ki, amelyet Gustave Eiffel tervező cége nyert meg. Az Eiffel-torony építése 1887-ben kezdődött.
A torony építését siker koronázta, többek között azért is, mert a költségek többségét Eiffel a saját zsebből előlegezte meg. Ráadásul – neves értelmiségiek tiltakozása és a munkásainak sztrájkja ellenére – sikerült a kivitelezést időben befejeznie, amiben az is közrejátszott, hogy az említett dolgozóknak a piacinál magasabb fizetést biztosított. Az Eiffel-torony a világkiállítás és a korszak jelképévé vált, Eiffel pedig bezsebelhette a gratulációkat.
A torony hasznosítási joga 1890-től húsz évig Eiffelre szállt, majd Párizs városa kapta meg. Eredetileg le akarták bontani, és eleve úgy tervezték meg, hogy ez ne legyen túl nehéz feladat, ezért szétszedhető részekből állt. Ám a telekommunikáció fejlődése, és furcsa módon az első világháború mégis megmentette a tornyot. A rádió feltalálását követően átjátszóadóként üzemelt, és szerepet játszott abban, hogy 1914-ben a német előrenyomulást az első marne-i csatában sikerült megállítani.
Hiába számított a világkiállítás idején prezstízsberuházásnak, az Eiffel-torony később túl költségesnek bizonyult Párizs számára. Az 1920-as években az építmény már nem volt a legjobb állapotban, a korróziót megelőzendő rendszeres újrafestést igényelt, amelyhez hatvan tonna festéket kellett felhasználni. Így a francia lapokban többen is leírták azt a javaslatot, hogy le kellene bontani, és az egészet eladni ócskavasnak. Ilyen cikk adott ihletet aztán egy csalónak, hogy végrehajtsa a történelem egyik legelképesztőbb átverését.
Gustave Eiffel, Párizs egyik legismertebb jelképének tervezője
Feljegyzések egy szélhámosról
Victor Lustig a mai Csehország területén fekvő Arnauban született (a város neve napjainkban Hostinné), amely akkoriban Ausztria-Magyarország részét képezte. Édesapja a település polgármestereként dolgozott, és a nyelvekben tehetséges fiát Párizsba küldte tanulni, Victor azonban másra használta a tehetségét. Mivel nagylábon élt, valahonnan elő kellett teremtenie a megélhetése költségeit, így az Atlanti-óceánon közlekedő hajókon utazva verte át kiszemelt áldozatait. A bőbeszédű és megnyerő modorú férfi először különféle hazárdjátékokat űzött, majd bankjegy- és váltóhamisításra nyergelt át. Névjegyévé az úgynevezett „pénznyomó gép” vált. A csalás során bemutatott egy kisebb dobozt, amely képes volt autentikus százdollárosokat nyomtatni. Mindezt úgy adta elő, mint egy kémiai folyamat eredményét, amely hat óránként eredményez egy-egy papírpénzt. A kinyomtatott bankók meglepően egyeztek az eredeti százdollárosokkal, merthogy azok is voltak. Mire a hatórás idő ismét letelt, és csak üres papírfecniket kezdett a gép kiadni, Lustig már elszelelt a kialkudott árral. Ami általában tízezer dollár volt, de előfordult, hogy ennek két-háromszorosáért is sikerült értékesítenie a „találmányát”.
Amikor meglátta az ominózus újságcikket, úgy gondolta, hogy egy nagy lehetőség előtt áll. Társat szerzett maga mellé, Robert Arthur Tourbillont, vagy másnevén „Dapper” Dan Collinst, és nekilátott a csalás megtervezésének. Ehhez minisztériumi levélpapírokat és névjegyeket hamisított, majd ezeket felhasználva tárgyalásra hívta az ismertebb párizsi ócskavas-kereskedőket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
