Egy város és két világ egyesült a berlini fal leomlásakor
2022. november 9. 10:25 MTI
Leomló lélektani gát
A fal fennállása alatt, 1961 augusztusa és 1989 novembere között mintegy ötezer embernek sikerült az NDK-ból Nyugat-Berlinbe menekülnie, körülbelül ugyanennyit fogtak el szökés közben. A potsdami Kortárs Történeti Kutatóközpont 136 halálesetet tart nyilván, de néhányuknál nem tudni biztosan, hogy a menekülők a leadott lövések, vagy baleset, szívroham, esetleg öngyilkosság következtében vesztették életüket. Más számítások szerint mintegy 250-re tehető a számuk, de egyes szervezetek ezer fölötti halálos áldozatról beszélnek, ami nem csak a közvetlenül a falnál történt tragédiákat összesíti. A halálos tragédiák fele a fal fennállásának első öt évében történt, az utolsó halálos áldozat egy 22 éves fiatal volt, akit 1989. február 6-án lőttek agyon.
A kelet-európai változások az NDK polgáraira is hatottak. Ebben az időszakban látványosan megugrott a szocialista német államot elhagyó állampolgárok száma, különösen miután Magyarország 1989 augusztusában-szeptemberében megnyitotta a nyugatra vezető utat a menekülők előtt. Az NDK-ban 1989 őszén kibontakozó tíz- és százezres megmozdulások megingatták a párt- és állami vezetést, s elvezettek a fal ledöntéséig. A népharag miatt október 18-án az amúgy is beteg, de a modernizációra képtelen Erich Honecker pártfőtitkár-államfőnek távoznia kellett tisztségeiből, a megújult pártvezetés pedig radikális engedményre kényszerült.
1989. november 9-én az Német Szocialista Egységpárt KB tájékoztatáspolitikai titkára, Günter Schabowski a televízióban bejelentette, hogy megnyitják az ország határait, beleértve a Nyugat-Berlinbe vezető átkelőket. A kormány az átlépést csak másnaptól és előzetes rendőri engedéllyel tervezte, de Schabowski egy kérdésre azt válaszolta, hogy az intézkedések azonnal hatályosak. Még a sajtótájékoztató alatt berliniek tízezrei indultak a határátkelőhelyekhez, s másutt is tömegek lépték át a határt. Az első éjszakán még személyi igazolvánnyal, 10-én reggeltől azonban már csak vízummal lehetett Nyugat-Berlinbe utazni. Mégis: a fallal együtt egy lélektani gát is leomlott, a tovább folytatódó tömegtüntetéseket pedig már a német újraegyesítést sürgető jelszavak uralták.
Berliniek kelnek át ellenőrzés nélkül a Checkpoint Charlie-n (Bundesarchiv, Bild 183-1989-1110-018 / Oberst, Klaus / CC-BY-SA 3.0)
A következő napokban a berliniek a valóságban is bontani kezdték a falat, a határzár magánszorgalmú eltávolítása különösen az 1990. március 18-i parlamenti választások után gyorsult fel. A szervezett bontás 1990 nyarán indult: június 13-án kidöntötték a helyéről az első betonszelvényt a Bernauer Strasse és az Acker Strasse sarkán, június 22-én pedig a négy nagyhatalom külügyminisztereinek jelenlétében ünnepélyes keretek között bontották le a leghíresebb átkelőhelyet, a sok kém- és kalandregényben, filmben szereplő Checkpoint Charlie-t.
1990. július 1-jén a határőrség hivatalosan is beszüntette tevékenységét a belnémet határ berlini szakaszán, s július 13-án hivatalosan is megkezdődött a fal bontása. A Berlin és Brandenburg határán fekvő műszaki zárat 1991 novemberére számolták fel véglegesen.
A berlini belvárost átszelő egykori határsávban az egyesítés utáni építkezések szinte teljesen megváltoztatták a környéket, helyenként bazaltkockák jelzik a fal vonalát. A külsőbb kerületekben azonban még ma is jól felismerhető a nyomasztó emlékű fal nyomvonala. A 302 őrtoronyból öt látható még, a Checkpont Charlie-nál emlékhely és múzeum található. A Spree partján kereszteket állították a folyón át menekülni próbáló áldozatoknak.
1990 tavaszán hozták létre az East Side Gallery nemzetközi graffiti galériát a keleti oldali 1,3 km hosszú falmaradványokon. A fal egy darabját Budapesten korábban a Tabánban állították fel, onnan került a Magyar Máltai Szeretet Szolgálat zugligeti Befogadó Központjába, egy másik darabja pedig a Terror Háza Múzeum előtt látható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
