Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Csak 1992-ben vonta vissza Galilei ellen hozott ítéletét a katolikus egyház

2020. január 8. 08:33 Múlt-kor

Albert Einstein csodálta, nevezték a „modern tudomány atyjának”, megfordult az inkvizíció előtt, élete utolsó éveit pedig házi őrizetben töltötte, ráadásul meg is vakult. Nevéhez fűződik a Jupiter holdjainak, a Szaturnusz gyűrűinek, valamint a napfoltoknak a felfedezése, először használta az égbolt vizsgálatára a távcsövet, és kutatásai jelentősen hozzájárultak Newton törvényeinek felállításához. 378 éve, 1642. január 8-án hunyt el Galileo Galilei.

<

A pisai, majd a padovai egyetem matematika professzoraként tevékenykedő Galilei az 1610-es években került az egyház látókörébe a Kopernikusz által megfogalmazott heliocentrikus világkép propagálása miatt.

Csodálója, VIII. Orbán pápa 1623-ban történő beiktatása után arra kérte a tudóst, hogy a konfliktus elkerülése érdekében egyszerű hipotézisként fejtse ki nézeteit.

Galilei azonban Párbeszédek címmel kiadott munkájában az egyház hivatalos álláspontja, a geocentrikus világkép képviselőjének a Simplicius, azaz Együgyű nevet adta, akinek bizonyos megnyilvánulásai megegyeztek a pápa által hangoztatott véleménnyel. Galilei elvesztette VIII. Orbán támogatását.

A tudós hiába védekezett azzal, hogy a hasonló nevű újplatonista filozófusról mintázta Simplicius alakját, az inkvizíció elé került, és nézetei visszavonására kényszerült. Bár először börtönre ítélték, büntetését házi őrizetre módosították.

A per alatt fényűző palotákban szállásolták el, utolsó éveit pedig viszonylagos nyugalomban, munkával töltötte otthonában. Katolikus hite mellett a történtek ellenére élete végéig kitartott. A Vatikán 1992-ben, II. János Pál pápa kezdeményezésére visszavonta az inkvizíció által hozott ítéletet.

Galileit 1737-ben újratemették, és azóta neves társaságban, többek között Michelangelo és Machiavelli mellett fekszik a firenzei Santa Croce-bazilikában.

Újratemetéskor egy rajongó a holttest három ujját és egy fogát is ellopta. Jobb kezének középső ujja azonban előkerült, és ma is megtekinthető a firenzei Tudománytörténeti Múzeumban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Csak 1992-ben vonta vissza Galilei ellen hozott ítéletét a katolikus egyház

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra