„Ha nem látom a sárkányt, mitől olyan nagy dolog, hogy a királyfi levágja a fejét?” – beszélgetés Tóth Krisztinával
2024. augusztus 28. 19:05
Tóth Krisztina számos sikeres könyv írója, nevéhez prózák, lírai művek, színpadi alkotások és gyerekirodalmi művek sora köthető. Elmondása szerint az tud jól írni gyerekeknek, aki minden embert megszólít – ilyen módon pedig nem húz éles határt gyerek- és felnőttirodalom között sem. A szerző most egy nagyobb lélegzetvételű interjúban mesél nekünk személyes gyerek- és felnőttkori (olvasmány)élményeiről, az irodalomoktatás rákfenéiről, tabutémákról, illetve hogy mi az, ami mégsem sorolható ebbe a kategóriába. A Kultúra.hu interjúja.
Az állatokkal való bánásmód kérdése többször is előbukkan a gyermekkönyvekben. Megannyi állatmeséi, versei között kihalófélben lévő élőlények is helyet kaptak: „Lámaféle, ki nem hiába / gyanakszik, hisz mostanra, lám a/ teljes kihalás fenyegeti.” Tanítójelleggel születtek csupán, egyfajta leltár a különleges élőlényeinkről vagy van benne egyfajta érzékenyítő szándék is?
Azt hiszem, ha az ember eleve azzal a programmal fut neki az írásnak, hogy most tanítani, érzékenyíteni fog, akkor vigyáznia kell, hogy ne lógjon ki a lóláb. (Ki fog.) Akkor lehet hitelesen megszólítani az olvasót és bevonni, ha valami engem is bánt, foglalkoztat szerzőként, és erről igyekszem beszélni.
A Világpuszi című könyvemben a történetek hősei többnyire olyan felnőttek és gyerekek, akik nem simulnak teljesen bele a közösségbe, mert valamiben mások. Szerepel itt demens, öreg kakukk, aki összevissza kakukkol, de van hajléktalan öregasszony is, a kutyamennyország kulcsának őrzője és van vak lány is, aki fehér bottal közlekedik.
Az állatos mesék szereplői sem azért kerültek a szövegbe, hogy felemelt mutatóujjként figyelmeztessék az ifjú olvasót, hanem azért, mert én magam is átélem, átérzem, ami a világban zajlik, és ezeken a figurákon keresztül tudom ezt leginkább megmutatni. Vagyis azzal kapcsolatban tudok hitelesen érzékenyíteni, ami nekem is fontos, amiről mindenképpen beszélni akarok.
Mennyivel másabb szellemi munkát igényel a gyermekirodalmi szövegek írása? Az ön esetében hogyan tér el a két alkotófolyamat?
Már érintettük, hogy én nem csak gyerekirodalmat írok. A Malac és Liba sorozat kifejezetten pihentető. Amikor elfáradok, átváltok erre, hogy szórakoztassam magam. Nekem ez játék, öröm, energiaforrás.
Ha a hétköznapokban felmerül valami, ami bekerülhet Malac és Liba kalandjai közé, gyorsan feljegyzem. eben az esetben is arról van szó, amit már korábban említettem: felnőtt ésszel és gyerek lélekkel írja az ember a sztorikat. Talán emiatt szeretik annyira a szülők is a sorozatot, nem csak a gyerekek. Mindig van valami, amin ők is felszabadultan tudnak nevetni.
Mert Malac és Liba valójában mi magunk vagyunk az összes kicsinyes hülyeségünkkel és szerethető gyengeségünkkel.
A Kincses Krisztina által készített teljes interjú a Kultúra.hu oldalán érhető el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
